Scott Morrison a Facebookon közzétett videóüzenetében az adatot a világ legátoltottabb országai felé vezető út egyik „nagyszerű mérföldkövének” nevezte. Immár öt, vakcinára jogosult ausztrálból egy oltott – tette hozzá.

Hirdetés

Az adat a 16 éven felüliekre vonatkozik. Jóllehet az oltások felvétele továbbra is önkéntes, az ausztrál államok saját hatáskörükben több munkakörben kötelezővé tették az oltást, illetve az oltatlanok több eseményt, például koncerteket, nem látogathatnak.

Hétfőn Ausztrália enyhített a beutazási korlátozásokon is, ám a könnyítések csakis azon oltottakra vonatkoznak, akik magas átoltottságú országokból érkeznek. Sajtóértesülések szerint mindeközben körülbelül háromezren gyűltek össze Melbourne-ben, a vakcinák esetleges kötelezővé tétele elleni tiltakozásra.

Melbourne lakosai mind ez idáig egyébként hat alkalommal, közel kilenc hónapon át éltek karantén alatt. Bár a mostani tüntetés békésen zajlott, az országban az elmúlt időszakban több hasonló demonstráció erőszakba torkollott.

Korábban írtuk

Felmérések mindazonáltal felhívják a figyelmet arra, hogy az országban még nem egyenlő az átoltottság mértéke: míg a legnépesebb államban, Új-Dél-Walesben ez az arány közel 90 százalék, Canberrában pedig majdnem 95, a gyéren lakott Északi Területeken és Nyugat-Ausztráliában csak 65 százalék.

A 25 millió lelket számláló Ausztráliában a közegészségügyi intézkedéseknek is köszönhetően sikerült nagyon alacsony szinten tartani a koronavírusos esetek számát, jóllehet a vírus delta variánsa nyomán megugrott a regisztrált fertőzöttek száma. Szombaton 1558 új fertőzést és 10 halálos áldozatot jelentettek, így a járvány kezdete óta összesen kevesebb mint 179 ezer fertőzésről és 1587 halálesetről tudni.