Fotó: MTI/AP pool/Virginia Mayo
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke sajtótájékoztatót tart Alexander Schallenberg osztrák kancellárral Brüsszelben 2021. október 14-én
Hirdetés

A tisztségébe hétfőn beiktatott néppárti kancellár az Európai Bizottság épületébe érkezve hangsúlyozta: az Európai Unió számíthat Ausztriára egyebek mellett a koronavírus okozta elhúzódó válság megoldásában, ahogy a klímavédelem terén kifejtett erőfeszítésekben is.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke fontos jelzésnek nevezte, hogy Schallenberg első hivatalos külföldi útja Brüsszelbe vezetett, és azt mondta: jó és szoros együttműködésre számít Ausztriával az olyan közös feladatok elvégzésében, mint a zöld és digitális átállás, a fenntarthatóságra törekvés vagy a koronavírus-válság utáni helyreállítást célzó terv megvalósítása.

„Mindezek megvalósításához motivált és energiával teli kormányokra van szükségünk, valamint befektetésekre és a civil társadalomra. A közös munkában számítok Ausztriára” – fogalmazott.

Az osztrák kancellár találkozik Charles Michellel, az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnökével is. A brüsszeli megbeszélések témái között az említettek mellett a magas energiaárak okozta helyzet áttekintése, valamint a migráció kérdése is szerepel.

Alexander Schallenberget az Osztrák Néppárt (ÖVP) azután jelölte a tisztségre, hogy Sebastian Kurz addigi kancellár a múlt hét végén bejelentette lemondását. Kurz azért mondott le, mert a gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt napok óta vizsgálódott a közvetlen környezetében, és a koalíciós partner Zöld Párt emiatt kihátrált Kurz mögül, az összeomlás szélére sodorva a kormányt.

Schallenberg diplomatacsaládból származik, külföldön is elismert politikus, akinek kormányzati gyakorlata is van. 2019 júniusától Brigitte Bierlein szakértői kormányában külügyminiszterként és később kancelláriaminiszterként is dolgozott. A Kurz-kormány 2020 januárjában megerősítette külügyminiszteri hivatalában, ő volt az egyetlen, aki a szakértői kormány tagjai közül hivatalában maradt.

Korábban írtuk