A virológus az osztrák egészségügyi minisztérium koronavírus-válságstábja több tagjának címzett levelében fejtette ki, hogy a bécsi járványadatok vizsgálatából azt lehet megállapítani: sokszor már nem lehet követni a vírus útját, feltehetően egyre többen fertőződnek meg nem felderíthető módon, például tömegközlekedési eszközökön vagy üzletekben.

Hirdetés

„Úgy néz ki, hogy elveszítjük az ellenőrzést a vírus terjedésének útja felett” – fogalmazott a szakértő.

Puchhammer-Stöckl elmondta: egyre több olyan fertőzött van, aki nem tudja, hol kaphatta el a koronavírust. Számos esetben a kontaktszemélyek felkutatása után azt kell megállapítani, hogy az illetőt nem a családtagjai vagy a kollégái fertőzték meg, hanem valamilyen nyilvános helyen kaphatta el a vírust.

A virológus ugyan konkrétan bécsi adatokra hivatkozott, de úgy vélte, a helyzet hasonló lehet más szövetségi tartományokban is.

Korábban írtuk