Hirdetés

FRISSÍTÉS: Öt ember meghalt és több mint negyvenen megsérültek, mert vasárnap egy terepjáró autó belehajtott egy karácsonyi felvonulásba Milwaukee külvárosában, az amerikai Wisconsin államban – közölték a helyi hatóságok.

A haláleseteket helyi idő szerint késő este közleményben erősítette meg a rendőrség. A tájékoztatás szerint a számok változhatnak, mivel sokan – saját maguk, a mentők segítsége nélkül -, jutottak el a legközelebbi kórházba.

A borzalmat a település élő internetes adásban közvetítette, de rögzítették a bámészkodók mobiltelefonjai is. Az egyik videón látható az a pillanat, amikor a terepjáró áttöri az akadályokat, és több, lövésnek tűnő hang hallható.

Dan Thompson helyi rendőrfőnök szerint egy rendőr elsütötte a fegyverét, hogy megpróbálja megállítani a járművet. A lövésekben nem sérültek meg járókelők. Ugyanakkor nem tudta megmondani, hogy a sofőrt eltalálták-e a rendőr lövései.

Egy másik videón kisgyermek látható, amint az utcán táncol, miközben a terepjáró elszáguld mellette. Egy további felvételen pomponos táncosok láthatóak, nem sokkal később már földön fekvő lányt ápolnak emberek.

„Mindenütt pomponok, cipők és kiömlött forró csokoládé. Egyik összeroskadt testtől a másikig kellett mennem, hogy megtaláljam a lányomat” – mondta Corey Montiho, a Waukesha iskolai körzet igazgatótanácsának tagja.

A súlyos incidens helyi idő szerint nem sokkal délután öt óra előtt történt a Milwaukeetól 32 kilométerre nyugatra található Waukeshában.

A rendőrfőnök hangsúlyozta, hogy egyelőre nem lehet tudni, hogy az incidens terrorcselekménynek minősül-e. A történtek hátterét egyelőre homály fedi, így az a kérdés sem tisztázott, hogy az autót szándékosan vezették-e a tömegbe.

A tűzoltóság arról számolt be, hogy 11 felnőttet és 12 gyereket kellett kórházba szállítani.

Korábban írtuk

Shawn Reilly polgármester a WITI hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, hogy tudomása szerint már elhárult a veszély.

A helyi rendőrség megerősítette, hogy rendőrségi művelet van folyamatban, s felszólította a lakosokat, hogy kerüljék el a belvárost.

A CBS amerikai hírtelevízió regionális adója, a Channel 58 szemtanúkra hivatkozva közölte, hogy lövések is eldördültek.

A közösségi médiában megjelent felvételek szerint egy piros színű utcai terepjáró hajtott hátulról a felvonulóknak. Egy másik videón az látható, hogy a rendőrök tüzet nyitottak az útakadályon áttörő járműre.

„Ahogy az épületek között sétáltunk, (…) láttuk az utcai terepjárót áthajtani padlógázzal a felvonulás útvonalán. Aztán hangos csattanást hallottunk és az elütött emberek fülsiketítő sírását és sikolyát” – mondta Angelito Tenorio, a közeli West Allis egyik városi tanácstagja. Megerősítette, hogy az elgázoltak között gyermekek is voltak.

A Twitteren több felvételen is látható volt, hogy a rendőrség és a mentők nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.