Fotó: YouTube (képernyőfotó)
Hirdetés

A közlemény szerint emberölési kísérlettel gyanúsítanak egy 32 éves szíriai állampolgárt, aki hétfő délután erőszakkal, de fegyver nélkül eltávolította egy teherautó sofőrjét a vezetőfülkéből, majd a járművel néhány métert megtéve egy kereszteződésben fékezés nélkül nekihajtott az előtte álló járműnek. Ennek következtében egymásba csapódott hét személygépkocsi és egy kisteherautó. Nyolc ember és a gyanúsított könnyebb sérüléseket szenvedett.

Véletlenül a közelben tartózkodott a szövetségi rendőrség több munkatársa, akik a gyanúsítottat elfogták és átadták a helyi rendőrségnek.

Az eset hátterének vizsgálata még tart, a cselekmény indítékáról nincsenek adatok, a nyomozást minden lehetséges irányban folytatják – áll a közleményben, amellyel az LKA nem erősítette meg azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a hatóságok terrortámadásnak minősítették a történteket.

Korábban írtuk: Terrorcselekmény történt

A Hessen tartományi kisvárosban hétfőn késő délután egy teherautó belehajtott több autóba, az ütközésben nyolc ember megsérült, köztük a teherautó vezetője.

A ZDF értesülése szerint a sofőr egy 30 év körüli szíriai férfi volt, aki lopta a járművet. Az ütközés helyszínén őrizetbe vették.

Az első rendőrségi közlemények még tucatnyi, köztük egy súlyos állapotban lévő sérültről szóltak. A Frankfurter Neue Presse (FNP) című lap a hírportálján azt írta, hogy 17 ember sérült meg.

Az illetékes nyugat-hesseni rendőrkapitányság kedd reggel pontosította a sérültek számát. Twitter-bejegyzésükben közölték, hogy egy embert a helyszínen láttak el, hetet kórházba szállítottak, ahonnan valamennyien még éjszaka távozhattak.

Az FNP megtalálta a teherautó eredeti vezetőjét, aki elmondta, hogy egy közlekedési lámpánál várakozott, amikor az elkövető kirángatta a vezetőfülkéből és szó nélkül elhajtott.

A lap szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy az elkövető az ütközés előtt felgyorsította a járművet. Az ütközés után vérző sebekkel szállt ki a vezetőfülkéből, és zavartnak tűnt, mintha kábítószer hatása alatt állna.

A Bild című lap értesülése szerint a férfi hétfőn nap közben többször megpróbált teherautót szerezni, és volt már rendőrségi ügye, de nem iszlamistaként vagy közveszélyes iszlamistaként ismerték.

A dpa hírügynökség szerint a férfi 2015-ben érkezett Németországba, és 2016-ban korlátozott menedékjogi státuszt kapott. A hatóságok adatai szerint nem állt kapcsolatban iszlamistákkal vagy más szélsőséges körökkel.

Korábban írtuk: lopott teherautó ütközött autóknak

Autóknak ütközött egy teherautó hétfőn a németországi Limburgban, nagyjából tucatnyi ember megsérült, egyikük súlyosan – közölte az illetékes nyugat-hesseni rendőrkapitányság.

A Frankfurter Neue Presse (FNP) című lap hírportálján azt írta, hogy 16 ember sérült meg, köztük a teherautó vezetője. Hat embert kórházba szállítottak, közülük öten csupán kisebb horzsolásokat szenvedtek.

Forrás megjelölése nélkül hozzátették, hogy a sofőr – aki ugyancsak megsérült az ütközésben – az „első információk” szerint lopta a járművet és szándékosan hajtott neki autóknak. Mint írták, a férfi az őt elsősegélyben részesítő járókelők beszámolói szerint több alkalommal azt mondta, hogy Allah.

Mindezzel kapcsolatban a rendőrkapitányság egy Twitter-bejegyzésben azt kérte, hogy senki ne vegyen részt találgatásokban.

„Senkinek sincs szüksége trollokra vagy vad spekulációkra” – fogalmaztak.

A kapitányság egy szóvivője a dpa hírügynökségnek cáfolta azokat a találgatásokat, amelyek szerint a hatóságok hírzárlatot rendeltek el. Mint mondta, a megerősített információkat adják ki, „és nem azt, amit valaki hallani vélt”.

Hozzátette: a teherautó vezetőjének őrizetbe vétele a bevett, normális intézkedések közé tartozik. „Egy ilyen, sok sérülttel járó baleset után a sofőr nem sétálhat el csak úgy” – mondta.

Azzal kapcsolatban, hogy a helyszín felett megjelent egy rendőrségi helikopter, elmondta, hogy felvételeket készítenek a történtek feltárásához.