Fotó: shutterstock.com
Asraf Gáni afgán elnök
Hirdetés

„Ki tudta volna elképzelni egy évvel ezelőtt, hogy egy napon itt fogunk hálát adni a mindenhatónak az Iszlám Állam legyőzéséért Nangarharban?”

– fogalmazott Gáni a keleti tartományban tett látogatása során.

Gáni leszögezte, hogy a dzsihadisták által uralt területek felszabadítása nem lett volna lehetséges a szélsőségesek elleni harcban a biztonsági erőkhöz csatlakozó helyi lakosok részvétele nélkül. „A mai napon az Iszlám Államot legyőzték” – tette hozzá az elnök, aki gratulált a biztonsági erőknek és a tartományi lakosoknak ezért.

Az afgán elnök elmondta, hogy felszerelik és több támogatással látják el azokat a helyi csoportokat, amelyek az Iszlám Állam ellen harcoló milíciák részét képezték. A dzsihadista szervezet 2015-ben jelent meg Afganisztánban, és jelenleg is aktív az országban, például a szomszédos Kunár tartományban.

Az afgán biztonsági erők az elmúlt három évben fokozták a szárazföldi és légi műveleteiket az Iszlám Állam ellen, és fokozatosan jelentették be a települések felszabadítását a művelet során, amelyekben a dzsihadista szervezet harcosainak százai vesztették életüket.

A nangarhari kormányzó hivatala közleményében tudatta, hogy – mint fogalmazott – az „Iszlám Állam gerincét ért csapásban” 243 harcos, 625 nő és gyerek adta meg magát a katonai műveletek következtében. A helyi kormány adatai szerint a harcosok között vannak pakisztáni, iráni, tádzsikisztáni, azerbajdzsáni, kazahsztáni, üzbegisztáni származású, valamint a Maldív-szigetekről származó emberek is.

Gáni elmondta, hogy párbeszédet folytatnak a harcosok származási országával a dzsihadisták jövőjét illetően. Hozzátette: míg a harcosok sorsa el nem dől, az afgán kormány fedezi családtagjaik szükségleteit.

„A gyerekeikkel és feleségeikkel az afgán kultúra és hagyomány szellemében fognak bánni.”

Az afgán államfő egyúttal fogadkozott, hogy folytatják a hadműveleteket Nangarharban a tartomány számos települését ellenőrző tálibok ellen. „Az Iszlám Állam felszámolása nem jelenti azt, hogy meghagyjuk a terepet a táliboknak” – mondta.

Az afganisztáni Iszlám Állam számos, a leghalálosabbnak számító öngyilkos merényletben volt érintett Nangarharban az elmúlt években, többségében civilek ellen.