A péntek délelőtti fordulón a legtöbb szavazatot a jobbközép jelöltje Maria Elisabetta Casellati kapta, de az általa szerzett 382 voks nem volt elegendő az elnökválasztáshoz szükséges többséghez, amely 505 szavazatot jelent.

Hirdetés

A tartózkodók száma 406 volt.

Az államfőválasztás hatodik fordulóval folytatódik pénteken 17 órától, melynek eredménye az éjszakai órákban várható. Ha az is többség nélkül zárul, a következő szavazási fordulót szombat délelőtt tartják meg, amelyet újabb, szombat délutáni voks is követhet.

Maria Elisabetta Casellati jelölését a jobbközép színeiben Matteo Salvini a Liga vezetője péntek délelőtt jelentette be. A baloldali Demokrata Párt (PD) és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) azonnal jelezte, hogy nem támogatja Casellatit, mivel a FI politikusát nem tartják „pártok feletti” jelöltnek. A PD és az M5S nemet mondott a Matteo Salvini javasolta közös egyeztetésre is, majd tartózkodott a voksoláson.

Korábban írtuk

Sajtótájékoztatóján Matteo Salvini azt hangoztatta, hogy a baloldal nem tesz mást, mint megvétózza a jobboldal javasolta jelölteket.

Giuseppe Conte, az M5S elnöke „az intézményes korlátok feszítésének” nevezte Maria Elisabetta Casellati jelölését, mivel a szenátus elnökeként a második legmagasabb állami tisztséget tölti be, és kudarcot vallott jelölése gyengítette szenátusi szerepét.

Elemzők szerint a jobbközép tesztnek szánta az ötödik fordulót, előrelépésnek a hétfőtől folyamatosan eredménytelenül záruló fordulók után, amelyeken egyik politikai oldal sem állított jelöltet. Nem tudni, hogy a péntek délutáni hatodik fordulóban a jobbközép ismét Casellatira szavaz-e, vagy megvárja, hogy a baloldal jelöljön valakit.

Luigi Di Maio, az M5S politikusa, külügyminiszter úgy nyilatkozott: „a helyzet komplikálttá vált”.

Matteo Renzi volt kormányfő, az Élő Olaszország (IV) vezetője kijelentette, hogy továbbra is a miniszterelnök Mario Draghi és a kereszténydemokrata Pierferdinando Casini számít a legesélyesebb jelöltnek. Renzi hozzátette, nem zárja ki, hogy Sergio Mattarella államfőnek kell maradnia az elnöki palotában.