Hirdetés

Sokan gunyorosan reagáltak a megválasztott amerikai elnök mondataira, amikor egy sajtótájékoztatón azt mondta, az Egyesült Államok nemzeti érdeke, hogy megszerezze Grönlandot, Panamát és Kanadát – ez utóbbi kissé kilóg a sorból, ám Grönland helyzetét érdemes mélyebben elemezni. Trump választott elnök ezt vérkomolyan mondta, ráadásul a következő négy évben lépnie kell, hiszen az idő az Egyesült Államok ellen dolgozik.

„Amerika sarkvidéki nemzet, sarkvidéki stratégia nélkül, egy minden értelemben felmelegedő régióban” – summázta az ország helyzetét Tim Marshall A földrajz fogságában című könyvében. Közhely, hogy a nagyhatalmak versenyt futnak az Északi-sarkért. Kína is élénken érdeklődik a térség iránt, Grönlandon szokásához híven infrastruktúrát akart építeni – két repülőtértenderre jelentkezett be – és bányákat nyitni, mivel a becslések szerint Kína után Grönlandon található a legtöbb ritkaföldfém a világon. Ám Grönlandon már több kínai beruházást fúrt meg az Egyesült Államok, és úgy tűnik, hogy a sziget jövőjét nem bíznák a véletlenre. Hogy miért? Azért, mert Grönland valóban el akar szakadni Dániától, csak ez a nemzetközi közvéleményt eddig nem érdekelte; Dánia arktikus hadereje mindössze 130 főből áll, igaz, van pár jégtörőjük is, de nagyon régiek. Amerika úgy érzi, hogy az Európai Unió önmagában képtelen lenne megvédeni Grönlandot az erősödő kínai befolyástól és orosz katonai nyomástól. Ennek ellenére Európában felháborodva fogadták Donald Trump szavait, Olaf Scholz német kancellár azt nyilatkozta, hogy „a határok sérthetetlenségének elve minden országra vonatkozik, függetlenül attól, hogy tőlünk keletre vagy nyugatra található-e. Ezt minden államnak be kell tartania, függetlenül attól, hogy kis országról vagy nagyon erős államról van-e szó”. Lehet, hogy a német kancellár még nem értesült az orosz–ukrán háborúról, vagy nem akar tudomást szerezni arról, hogy a világ átalakult, és megérkezett az erő kora. Donald Trump már az új világ nyelvén beszél.

Ám ha azt hisszük, hogy Grönland Trump hóbortja, akkor tévedünk. Antony J. Blinken külügyminiszter négy hónappal a kinevezése után Grönlandra látogatott és találkozott az újonnan megválasztott grönlandi kormány tagjaival. 2020-ban az Egyesült Államok az 50-es évek óta először nyitott konzulátust a fővárosukban, Nuukban. 2021-ben amerikai tisztviselőkből álló küldöttség látogatott Grönlandra, és támogatást ígértek a kereskedelem, az oktatás és a bányaipar fejlesztésére. Amerika tehát visszatért Északra, de vajon hogyan kaparinthatja meg Donlad Trump Grönlandot, és miért Amerika geopolitikai érdeke, hogy megtegye?

Zöldföld hívása

Az Egyesült Államok már vásárolt a Dán Királyságtól területet. 1917-ben vették meg a Kelet-Indiai-szigeteket, amelyet később átkereszteltek Amerikai Virgin-szigetekre. Grönlandot már Harry S. Truman elnök is meg akarta vásárolni a II. világháború után, de végül nem ütötték nyélbe az üzletet. Donlad Trump már első elnöksége idején is ajánlatot tett Grönlandra, de akkor kikosarazták. Most már katonai beavatkozástól vagy gazdasági szankciók kivetésétől sem riadna vissza, hogy elérje a célját.

Fotó: MTI/EPA/Ritzau/Emil Stach
Trump-gép Grönland fővárosa, Nuuk repülőterén

Dániában lehervadt a mosoly az arcokról, hiszen az Egyesült Államok a legnagyobb nem európai kereskedelmi partnerük (ipari gépeket, vegyipari termékeket, bútorokat, szélkerekeket exportálnak, a dán iparnak fájnának a szankciók). Mette Frederiksen dán miniszterelnök több válságtanácskozást is összehívott, és igyekeztek azt hangoztatni, hogy Grönland jövőjéről csak a grönlandiak dönthetnek: a sziget autonóm terület, csak a had- és külügyeit intézi Dánia. No meg hatalmas állami szubvenciókkal támogatja a területet, ahol annyian laknak, mint Egerben. A grönlandiak többsége el akar szakadni Dániától, de vannak, akik lassabban, mások meg gyorsabban képzelik el a válást. Mindenesetre 2024 februárjában az Inatsisartutban (Grönland parlamentje) hivatalosan is szándéknyilatkozatba foglalták, hogy a sziget függetlensége a cél. Múte Bourup Egede grönlandi miniszterelnök szerint idén áprilisban az általános választásokkal egyetemben akár függetlenségi népszavazást is tarthatnának. Ha pedig Grönland függetlenné válik, akkor már nem kell megvenni Dániától – elfoglalni pedig azért nem lehet, mert az amerikai hadsereg már a grönlandi spájzban van, például a Pituffik űrbázisukon, Qaanaaq mellett. És nem is kell az 51. amerikai államnak lennie, van egy sokkal kézenfekvőbb megoldás. Trumpék köthetnének a derék grönlandiakkal egy szabad társulási szerződést (igaz, ezt a kongresszus kétharmadának támogatnia kell, a grönlandiakról nem is beszélve), mint ahogyan Mikronéziával kötöttek egyet 1986-ban. A grönlandiak így nem válnának amerikai állampolgárrá, de szabadon utazhatnának és dolgozhatnának az Egyesült Államokban, Amerikától pedig kapnának pénzt, paripát meg főleg pénzt és védelmet. Grönland pozíciójának geopolitikai fontossága talán a Krímhez vagy Tajvanhoz hasonlítható: egyszerre kapu és ugródeszka, innen sebezhető az atlanti szövetség. A forgatókönyv tehát papíron voltaképpen egyszerű: először függetlenedés, majd társulás, és Amerika kissé közelebb költözik az Északi-sarkhoz, no meg Európához.

Korábban írtuk

Viking kincsek

Zöldszakállú Olafék aranykincsei helyett egészen mást rejt a grönlandi föld. Körülbelül 50 trillió köbméter földgáz, 5,2 milliárd köbméter természetes cseppfolyós gáz és nagyjából 11 milliárd köbméter kőolaj rejtőzik a sarkvidéken, legnagyobb részük a tenger alatt. Grönland pedig a számítások szerint Kína után a világ ritkaföldfémeinek legnagyobb birtokosa. Az Egyesült Államok a világ ritkaföldfémeinek alig 12,29 százalékát bányássza és dolgozza fel, ezért hosszú távon az amerikai tech- és hadiipar elemi érdeke lesz, hogy ezeket a fémeket megszerezze. A Grönlandi Természeti Erőforrások Intézete szerint a sziget gazdag lítiumban és kobaltban, amelyeket rengeteg termék alkatrészeinek gyártásához használnak az akkumulátoroktól a mobiltelefonokig, a szélturbináktól a távvezetékekig – az uránércről nem is beszélve. A grönlandi kincsekhez való hozzáférés enyhítené az Egyesült Államok félelmeit Kínát és Oroszországot illetően, és az Egyesült Államok Kína riválisává válhatna ezen a területen.

Az 1700 lakosú Narsaq települése feletti sziklás magaslatok talán a legnagyobb koncentrációban tartalmazzák e ritka ásványokat. A mágnesvasérc vonzotta Grönlandra a kínai befektetők által támogatott ausztrál vállalatot, amely külszíni bányát akart nyitni ezen a területen – ám egy helyi politikus és a civil ellenállás miatt meghátrálni kényszerültek, mert uránt termeltek volna ki a folyamat közben. A kínaiak infrastruktúrát is akartak építeni, de dán (vagyis amerikai) nyomásra a kínai állami tulajdonú vállalat 2019-ben visszavonta két grönlandi repülőtér építésére vonatkozó ajánlatát. A bányakonszernek és befektetők persze nem adják fel, azt ígérik a helyieknek, hogy eljön a földi paradicsom kora, rengeteg pénzt fognak keresni a kitermelésből, munkahelyek jönnek létre és a cégek is befektetnek a falvakba, városokba, de a grönlandiakat ez a kérdés jobban megosztja, mint a függetlenségé. Persze az is világos, hogy nincs függetlenség bányászat nélkül, hiszen valamiből pótolni kell a Dánia által évente kiutalt 630 millió eurós működési költséget; halászatból és turizmusból nem lehet. A kvanjefeldi bánya – amelyben egyik fő részvényes a Greenland Minerals révén a kínai Shenghe Resources nevű cég – már majdnem belefogott a kitermelésbe, de a 2021-es parlamenti választásokon ügy lett belőle, és a grönlandiak végül megtiltották az urán kibányászását. Ennek ellenére az amerikai cégek kutatgatnak: a Bold Metals, a Bill Gates és Jeff Bezos által támogatott kaliforniai cég közös vállalatot hozott létre a Bluejay Mining nevű brit céggel, hogy Grönlandon ásványi anyagokat keressenek és mesterséges intelligencia segítségével lokalizálják a lelőhelyeket. Jelenleg csak két grönlandi bánya működik, az egyikben rubint, a másikban pedig anortozitot termelnek, amelyet festékekben, műanyag bevonatokban és különleges üvegfajtákban használnak. Többtucatnyi vállalatnak folyik azonban feltárási projektje, ötnek pedig engedélye van a bányászat megkezdésére. Amerika tehát éber.

Jégtelenség

Közhely, hogy a XXI. század végére az Északi-sarkvidék nyaranta eljégtelenedik. A Kanadai-szigettengert átszelő Északnyugati átjáró a nyár néhány hetében már hajózható, és ez legalább egy héttel rövidíti le az Európa és Kína közötti utat. Kanada ezt az átjárót belső vízi útnak tekinti, az Egyesült Államok ellenben a nemzetközi hajózás számára nyitott tengerszorosnak tartja a Kanadai-szigettengert – e nézeteltérés a klíma felmelegedésével várhatóan egyre csak fokozódik majd a két ország között, Donald Trump Kanadát illető kijelentése alighanem erre az ügyre is célzott. Ahogyan mondani szokás, a jövő már itt van: az első jégtörő segítsége nélkül közlekedő teherhajó 2014-ben haladt át ezen az átjárón, és nikkelércet vitt Kanadából Kínába. Ez az útvonal 40 százalékkal rövidebb, mintha a Panama-csatornán haladt volna, és sokkal gazdaságosabb, környezetkímélőbb. Ha a tendencia folytatódik, akkor Egyiptom és Panama bevételei várhatóan csökkennek a jövőben az új útvonal miatt.

Törik a jég, de nem elég gyorsan. Azt tudni érdemes, hogy az amerikai ambíciók ellenére a sarkvidék igazi ura Oroszország, hiszen neki van a világon a legtöbb jégtörő hajója, összesen 55, közülük öt atommeghajtású. Moszkva 2035-re 13 új nehézjégtörőt tervez építeni, köztük 9 atommeghajtásút; és természetesen van sarkvidéki katonai hadereje is, a murmanszki körzetben. Vlagyimir Putyin elnök sem tréfából jelentette ki, hogy eneriga-utánpótlás szempontjából „túlzás nélkül állítható, hogy a XXI. században a nyílt tengeri olajmezők, különösen a sarkvidékiek jelentik stratégiai tartalékainkat”. Oroszország is nemzeti érdekszférájába sorolja a sarkvidéket, az északi konfrontáció lehetősége tehát nem elméleti, hanem gyakorlatias dolog.

Ezzel szemben az Egyesült Államoknak egy-két működő nehézjégtörője van, egyikük az USS Polar Star, egy fél évszázados hajó. Trump ezt felismerte. Novemberben, amikor a megválasztott elnök a Fehér Házba látogatott, a távozó Biden-kormány csendben véglegesítette a három ország részvételével a jégtörő-építési keretet. A Kanadával és Finnországgal kötött „jégtörő-együttműködési erőfeszítés (ICE)” elnevezésű megállapodás megteremti Trump számára a lehetőséget, hogy végre jégtörőket építhessen. 2019-ben a kongresszus és Trump elnök hozzájárult egy új nehézjégtörő építésének finanszírozásához, de az végül mindmáig nem készült el. Ezek a hajók iszonyúan drágák, és sok időbe telik az építésük. A paktum okosan lehetővé tenné, hogy a finnországi hajómérnöki tudás „onshoringolásával” és egy kanadai hajóépítő vállalat törekvésének támogatásával Amerika létrehozza a sarkvidéki hajók gyártásának nyugati központját. Trump a 2020-as Memorandum az Egyesült Államok nemzeti érdekeinek védelméről az Északi-sarkvidéken és az Antarktiszon című dokumentumban világosan fogalmazott, amikor egy „tettre kész, rendelkezésre álló, a 2029-es pénzügyi évre operatívan tesztelt és teljes mértékben bevethető sarkvidéki biztonsági jégtörő flotta” létrehozását követelte. Márpedig ő eredményeket akar látni ciklusa végéig, magyarán addigra szeretné, ha az Egyesült Államoknak már lenne pár nehézjégtörője. Egy legalább négy-öt nehéz és négy-öt közepes, könnyebb sarkvidéki jégtörőből álló, megfelelő méretű flotta nélkül Amerika aligha akadályozhatja meg, hogy Kína és Oroszország területet szerezzen az Északi-sarkvidéken és az Antarktiszon. Az amerikai sarki flotta kiegyenlítheti a játékteret, megvédheti a kulcsfontosságú erőforrásokat Kínától és Oroszországtól. Mondani sem kell, hogy a kínaiak is gőzerővel építik a nehézjégtörőket, tavaly 3 új hajót vetettek be a Jeges-tengeren. Tehát hajók tekintetében Kína és Oroszország már otthon vannak az Északi-sarkon, Amerika csak vendég. Stratégiai szempontból Grönland birtoklásával az Egyesült Államok jobban tudná figyelni a GIUK-átjártót (Grönland–Izland–Nagy-Britannia), amely elválasztja az Északi- és a Norvég-tengert az Atlanti-óceántól. Az események tehát felgyorsulnak. Végezetül érdemes felidézni Dmitrij Peszkov nyilatkozatát, aki szerint az Egyesült Államoknak ugyanúgy tiszteletben kell tartania a grönlandiak akaratát, ahogyan a Donyec-medence és Novorosszija lakóiét is kellene, akik úgy döntöttek, hogy Oroszországhoz szeretnének tartozni. Az orosz elnöki szóvivő szerint Oroszország szükségesnek tartja a békét és a stabilitást az Északi-sarkvidéken, mert nemzeti és stratégiai érdekeinek egyik területét látja benne. Kérdés, hogy ez egy szép, új „deal” üzenete-e, vagy burkolt fenyegetés.