Fotó: MTI, archív
Fotó: MTI, archív
Hirdetés

Négy EP-képviselői mandátumot szerzett az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) 14,5 százalékkal, három-három mandátuma van az ellenzéki Cseh Kalózpártnak és a TOP 09 -Függetlenek és Polgármesterek (STAN) koalíciónak 14 százalékkal, illetve 11,7 százalékkal.

Ötödik helyen végzett 9,1 százalékkal az ellenzéki Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD), míg a hatodikon a kereszténydemokrata KDU-CSL 7,2 százalékkal. Utolsóként, hetedikként Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) 6,9 százalékkal egy mandátumot szerzett.  A pénteken és szombaton tartott választáson a részvételi arány 28,72 százalék volt.

A kisebbik kormánykoalíciós tag, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) egyetlen mandátumot sem szerzett. Eddig a pártnak négy EP-mandátuma volt.

Az előző, 2014-es EP-választásokkal összehasonlítva két mandátummal többet szerzett az ANO és az ellenzéki ODS, a Kalózoknak eddig nem volt képviseltük az EP-ben, most pedig három mandátumuk van, az SPD-nek szintén nem volt európai képviselője, ezentúl kettő lesz. A TOP 09-STAN koalíció egy mandátumot, a kommunisták két mandátumot vesztettek.

A választási részvétel 28,72 százalékos volt, az eddigi négy csehországi EP-választás közül a legmagasabb. A korábbi rekord, 28,32 százalék, 2004-ből van.

Az Európai Parlamentben 21 mandátuma van Csehországnak, s ez Nagy-Britannia esetleges kilépése után sem változna.