Fotó: shutterstock.com (archív)
Hirdetés

Yves Claude, az Oroszországban 231 áruházzal és mintegy 30 ezer alkalmazottal működő Auchan vezérigazgatója a Journal du Dimanche című vasárnapi lapnak elmondta: gazdasági szempontból elképzelhető lenne a távozásuk Oroszországból, az emberi szempontokat figyelembe véve viszont nem. A cég attól tart, ha bezárnák oroszországi üzleteiket, azzal rengeteg embertől megvonnák a fizetését, a munkahelyét, a vevőiktől pedig azokat az élelmiszereket, amelyeket nap mint nap náluk vásárolnak.

Claude hozzátette: az Ukrajnában működő 43 áruházukat is fenntartják, még azokon a háború sújtotta területeken is, ahol „szélsőséges körülmények” között tudnak csak nyitva tartani.

„A legfontosabb számunkra, hogy megtartsuk az alkalmazottainkat és továbbra is élelemmel lássuk el ennek a két országnak a lakosait” – fogalmazott az Auchan vezérigazgatója.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter erre reagálva a Twitteren az Auchan áruházlánc és összes termékének bojkottjára szólított fel.

Korábban írtuk

„A jelek szerint az oroszországi munkahelyek esetleges megszűnése fontosabb, mint az emberek halála Ukrajnában. Ha az Auchan nem vesz tudomást arról a 139 gyerekről, akit az orosz invázió során öltek meg márciusban, akkor mi se vegyünk tudomást az áruházról, és bojkottáljuk annak összes termékét” – fogalmazott Kuleba, aki szerint az Auchant birtokló Mulliez család érdekeltségébe tartozó Leroy Merlin és Decathlon áruházakat is bojkottálni kellene.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a francia nemzetgyűlés és szenátus tagjaihoz intézett videoüzenetében arra szólította fel a francia vállalatokat, hogy hagyják el az orosz piacot. Név szerint a Renault-t, az Auchant és a Leroy Merlint kiemelve azt hangoztatta, hogy a francia cégeknek fel kell hagyniuk „az erőszak, a gyerekek és a nők gyilkolásának finanszírozásával”.