Hirdetés
Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, a HUNOR program vezetője (k) az Ax-4 misszió indításának elhalasztásáról tart sajtótájékoztatót a floridai Cape Canaveralban 2025. június 12-én
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A HUNOR-program vezetője elmondta, hogy az újabb halasztás nem kapcsolódik közvetlenül az Ax-4 misszióhoz, hiszen a Nemzetközi Űrállomáson tapasztalt anomália az amerikai és orosz űrrepülési hivatal, a NASA és a Roszkozmosz hatáskörébe tartozik. A két szervezet közösen tisztázza a problémát, ennek megtörténtét követően pedig az amerikai fél kitűzi az indulás új időpontját, és ez hamarosan megtörténhet – jegyezte meg Ferencz Orsolya, aki hangsúlyozta, hogy a legénység változatlanul karanténban van és ott is marad, mert bármikor megkaphatják a felszállási engedélyt.

Arról is beszámolt, hogy az Ax-4 legénységének magyar tagja, Kapu Tibor jól viseli a többszöri halasztást, erős és pozitív személyiség, és a hasonló helyzetekre is jól felkészítették. Az űrkutatásért felelős miniszteri biztos hozzátette, hogy a magyar szakértői csapat változatlanul segíti az asztronautát.

Ferencz Orsolya az M1 kérdésére válaszolva hangsúlyozta, hogy a halasztások nem érintik sem a misszió hosszát, sem tudományos tartalmát.

Azt is hozzátette, hogy a legénységet szállító Dragon űrkapszulával kapcsolatos minden problémát elhárítottak, így az eredetileg tervezett egységgel indulhat a Nemzetközi Űrállomásra a négy tagú Ax-4 misszió.

A sajtótájékoztatón Michael Lopez-Alegria spanyol-amerikai asztronauta, az Axiom Space előző küldetése, az Ax-3 parancsnoka beszámolt arról, hogy minden valószínűség szerint megoldották a szerdai felbocsátás halasztását okozó üzemanyag-szivárgást a Falcon9 rakétán. Hozzátette, hogy az eszköz tesztelését elvégezték, de az adatok elemzése a péntek reggeli órákig tart, és utána lesz végleges eredmény.

A Nemzetközi Űrállomáson fellépett anomáliával kapcsolatban azt mondta, hogy annak elemzése a NASA hatáskörébe tartozik, a helyzet értékelése pedig tart.

Frank de Winne korábbi belga asztronauta, az Európai Űrügynökség képviseletében arról számolt be, hogy az Ax-4 misszió keretében kiváló az együttműködés a magyar kutatókkal. A Nemzetközi Űrállomáson legalább 3 kísérletet közösen végez majd a magyar és az európai szervezetet is képviselő lengyel asztronauta – mondta el a szakember.

Korábban írtuk