110 millió eurós (34 milliárd forintos) pénzbírság megfizetésére ítélte az Európai Bizottság a Facebookot, arra hivatkozva, hogy az amerikai vállalat „félrevezető és téves információkat” közölt a Whatsapp üzenetküldő szolgáltató 2014-es felvásárlásakor – jelentette be a testület.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A bizottság elsősorban azt kifogásolja, hogy az érintettek azt állították a felvásárlás versenyjogi vizsgálatakor, hogy „nem képesek automatikusan összekapcsolni ugyanazon felhasználó Facebook- és Whatsapp-fiókjait”, később azonban ezt lehetővé tették, és az EB szerint már korábban is tudhatták, hogy ez technikailag lehetséges.
    
A döntés világos jelzést küld a cégeknek, hogy a vállalati fúzióknál az uniós szabályoknak mindenben eleget kell tenni, ide értve a helyes információk megadására vonatkozó kötelezettséget is – közölte Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos, a büntetést „arányosnak, de elrettentőnek” nevezve.
    
A szabályok értelmében a tranzakcióban érintett, szándékosan vagy hanyagságból félrevezető információkat közlő cégek összesített bevételének akár az 1 százalékát kitevő bírságot is kiszabhat az EB.
    
A brüsszeli közleményben kiemelték, hogy a döntésnek nincs visszamenőleges hatálya a felvásárlás engedélyezésére, nincs hatással a már lezárt eljárásra.
    
A bejelentésre reagálva a Facebook azt közölte, hogy nem szándékosan vezették félre a bizottságot. „Jóhiszeműen jártunk el már az első tárgyalástól kezdve, valós információkat akartunk mindig biztosítani” – mondta az amerikai cég egyik szóvivője.
    
A Facebook 2014-ben 19 milliárd dollárért vásárolta meg a Whatsappot.

MTI