Fotó: ShutterStock.com/Perfect 5hot
Hirdetés

Trump, aki kezdettől hevesen állást foglalt a világ 195 országa által 2015-ben aláírt globális egyezmény ellen, 2019-ben értesítette az ENSZ-t az Egyesült Államok kilépési szándékáról, és hivatalosan tavaly novemberben vonta ki országát az egyezményből. A volt elnök számos környezetvédelmi szabályozást enyhített országában is.

Biden egyik fő kampányígérete volt, hogy kormányzása első napján visszalépteti Amerikát a párizsi klímaegyezménybe.

„Arra készülünk, hogy úgy vegyük fel a harcot a klímaváltozással szemben, ahogy eddig még nem tettük” – jelentette ki a demokrata párti elnök, mielőtt az Ovális irodában aláírta a rendeletet.

António Guterres ENSZ-főtitkár szinte azonnal üdvözölte Biden döntését, rámutatva, hogy ezzel immár a Föld karbonszennyezésének kétharmadát kibocsátó országok tettek ígéretet a karbonsemlegesség elérésére. Washington visszatérése az egyezményhez 30 nappal azután léphet érvénybe, hogy Biden levélben értesíti erről a világszervezetet – mondta el Alex Saier ENSZ-szóvivő. Üdvözölte a lépést Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke is.

Korábban írtuk

Az újbóli csatlakozás a szén-dioxid-kibocsátás tíz éven belüli 40-50 százalékos csökkentésének pályájára állítja az Egyesült Államokat.

Biden szerdán aláírt más olyan rendeleteket is, amelyek fokozatosan semmissé tehetik a Trump-kormány visszalépéseit a klímavédelem területén. Ideiglenes moratóriumot rendelt el az Alaszkai Természetvédelmi Rezervátum területén nemrég engedélyezett kőolaj- és földgázkitermelési fejlesztésekre, utasította a szövetségi hatóságokat, hogy vizsgálják meg szigorúbb üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási szabványok bevezetését, és hozzálátott az Egyesült Államok és Kanada között épülő Keystone XL kőolaj- és gázvezeték vitatott tervére Trump által kiadott engedély visszavonásához.