Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

A migrációs ügyekért is felelős spanyol belügyminiszternek írt levelében Mijatovic aggodalmát fejezte ki a Melilla területén elhelyezett, több mint 500 migráns és menekült helyezte miatt, akik között – szavai szerint – többen lehetnek, akik nemzetközi védelemre jogosultak.

Véleménye szerint a járvány miatt elkülönítettek helyzete még bizonytalanabb az illemhelyekhez és zuhanyzókhoz való hozzáférés, a természetes fény, az elegendő víz és élelmiszer, valamint a menedékjogi eljárásokhoz való hozzáférés tekintetében. Az emberi jogi biztos arra hívta fel a spanyol hatóságok figyelmét, hogy az afrikai kontinensen található, Marokkóba ékelődő Ceuta és Melilla területén menedékjoghoz folyamodóknak joguk van a szabad mozgáshoz minden spanyol területen. Hozzátette, a menekülteket befogadó központok túlzsúfoltságának elkerülése érdekében továbbra is lehetővé kell tenni a menedékkérők, különösen a fokozottan kiszolgáltatottak átszállítását Spanyolországba.

A szintén Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetekre igyekvő migránsok vonatkozásában Mijatovic arra emlékeztette az illetékes spanyol hatóságokat, hogy tanulmányozzák azt a 2019-ben kiadott európa tanácsi útmutatást, amely a tengeri kutatás és mentés hatékonyságát hivatott növelni az emberéletek megmentése érdekében.

Korábban írtuk