Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) arra kérte pénteken az ENSZ-t, hogy nyilvánítsa a rasszizmus egyik formájának az iszlamofóbiát. Az OIC által a nap folyamán Isztambulban tartott rendkívüli tanácskozás fő témája az egy héttel ezelőtti két új-zélandi mecset ellen végrehajtott terrortámadás volt.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Az OIC végrehajtó bizottságának találkozóján elfogadott zárónyilatkozat 16. pontjában azzal a kéréssel fordul António Guterres ENSZ-főtitkárhoz, hogy hívjon össze rendkívüli ülést az ENSZ Közgyűlésében azzal a céllal, hogy „nyilvánítsák az iszlamofóbiát a rasszizmus egy formájává”, és nevezzen ki különleges jelentéstevőt az iszlamofóbia megfigyelésére és az ellene való fellépésre.

Az OIC által a Twitteren megosztott zárónyilatkozatban emellett azt is javasolták, hogy nyilvánítsák március 15-ét – a christchurchi mészárlás napját – az iszlamofóbia elleni összefogás világnapjává.

Az Iszlám Együttműködés Szervezete az Európa Tanácshoz is kérést intézett egy megfigyelőközpont létrehozására a muszlimok ellen vallásuk miatt elkövetett gyűlölet-bűncselekmények nyomon követésére, továbbá azt javasolta az ENSZ-nek, hogy tárgyaljon az olyan közösségi médiaplatformok vezetőivel, mint például a Facebook, a Twitter vagy az Instagram, az olyan intézményi és technikai intézkedések alkalmazása érdekében, amelyek szűrik és letiltják a muszlimok elleni erőszakra és gyűlöletre buzdító tartalmakat.

Új-Zélandon március 15-én hajtott végre terrortámadást egy ausztrál állampolgárságú férfi két mecset ellen; a lövöldözésben 50 hívő halt meg. A mészárlás után nem sokkal elfogott tettes néhány perccel a merénylet előtt 74 oldalas kiáltványt tett közzé, amelyben egyebek között azt hangoztatta, hogy tettét bevándorlásellenessége motiválta.