A közleményben kiemelték, hogy a digitális technológiák és az online értékesítés térnyerésével új biztonsági kockázatok jelentek meg, amelyekhez a szabályoknak is igazodniuk kell.

Hirdetés

Hozzátették: nagyobb védelemre szorulnak a kiszolgáltatott helyzetben lévő fogyasztók, például a gyermekek és a fogyatékossággal élők.

Az új rendelkezések alapján a kereskedőknek a hatóságok utasítására legkésőbb két munkanapon belül el kell távolítaniuk a veszélyes termékeket kínálatukból.

Módosul a termékek visszahívásának gyakorlata is, a visszahívásról közvetlenül az érintett fogyasztókat kell majd tájékoztatni, felajánlva nekik a javítás, a csere vagy a vételár visszatérítésének a lehetőségét.

Korábban írtuk

Harmadik országokban gyártott termékek ezentúl kizárólag akkor hozhatók forgalomba az Európai Unióban, ha azok biztonságosságáért egy itt bejegyzett gazdálkodó felelősséget vállal.

Tóth Edina, a Fidesz európai parlamenti képviselője az MTI-nek eljuttatott közleményében rávilágított: a rendelettervezet fontos lépés a modern kor kihívásainak megfelelő, hatékony fogyasztóvédelem irányába.

A Fidesz képviselője jelentős eredménynek tartja, hogy a javaslat korszerű szabályokat tartalmaz a nem biztonságos termékek gyors eltávolítására.

A rendeletjavaslatot a tagállami kormányokat tömörítő Tanácsnak is el kell fogadnia, ezt követően lép hatályba.

Becslések szerint a nem biztonságos termékek okozta balesetek 11,5 milliárd euróba kerülnek évente. Az új rendelkezéseknek köszönhetően már az első évben egymilliárd euróval több marad a fogyasztók pénztárcájában, tíz év alatt pedig közel 5,5 milliárd euró takarítható meg.