Trócsányi László az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette: ha az EP általános jogalkotási kezdeményezési jogkört kapna, azzal az Európai Bizottság jogosítványait csorbítaná. Ezzel az intézményi egyensúly borulna meg, amely szemben áll az uniós szerződések szellemiségével. A szuverenitás hordozói a nemzeti parlamentek és nem az Európai Parlament – mutatott rá.

Hirdetés

Az EP-képviselő aggályosnak nevezte, hogy az elfogadott EP-jelentés a magyarországi jogállamisággal is foglalkozik.

„Mit keres az Európai Parlament jogalkotás-kezdeményezési hatásköréről szóló jelentésben a magyarországi jogállamiság?” – fogalmazott Trócsányi László, majd emlékeztetett: áprilisban a Fidesz-KDNP ismét elsöprő választási győzelmet aratott, ezzel a magyar állampolgárok egyértelműen kifejezték véleményüket, miszerint nem osztják a jogállamisági aggodalmakat Magyarországgal kapcsolatban.

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén az EP-képviselők jogszabály-kezdeményezési jogkört kértek az EP számára, amely véleményük szerint megerősítené az uniós demokráciát és helyreállítaná az intézmények közti egyensúlyt.

A 420 szavazattal, 117 ellenszavazat és 35 tartózkodás mellett elfogadott, javaslatokat tartalmazó jelentés az uniós szerződések következő felülvizsgálata alkalmával a jogalkotási folyamat reformját sürgeti.

Korábban írtuk