Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén az európai vízuminformációs rendszer reformját javasolta szerdán, amely az indoklás szerint a közelmúltban jelentkező biztonsági és migrációs feladatok miatt vált szükségessé.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Fotó: shutterstock.com

Az Európai Parlament 522 szavazattal, 122 ellenszavazat és 31 tartózkodás mellett elfogadott javaslata szerint kötelező biztonsági ellenőrzésre van szükség az unió összes adatbázisában a többféle személyazonosságot használó belépésre jelentkezők, a biztonsági kockázatot jelentő emberek, valamint az olyan egyének kiszűrésére, akikkel kapcsolatban felvetődik az illegális bevándorlás gyanúja.

A biztonsági rések bezárása céljából a hosszú távú tartózkodásra feljogosító vízumokat, köztük az úgynevezett aranyvízumokat és a tartózkodási engedélyeket is fel kell venni az adatbázisba.

Véleményük szerint 12-ről 6 évre kell csökkenteni az ujjlenyomatvétel és a portréfénykép-készítés alsó korhatárát az elveszett gyerekek beazonosítása és a családi kapcsolatok feltérképezése céljából. Az ujjlenyomatokat azonban 70 év felett nem kellene levenni. A dokumentum szerint jobb hozzáférést kell biztosítani a vízuminformációs rendszer adatbázisához az Európai Unió rendőri együttműködést koordináló szervezete (Europol) és a rendvédelmi szervek számára a bűncselekmények áldozatainak beazonosítása, valamint a súlyos bűncselekményeket vagy terrorizmust érintő felderítőmunka céljából.

Az uniós parlament és a tagállamok szakminisztereiből álló tanács tárgyalóinak a jogszabály végső formájáról még ezután kell megállapodásra jutniuk.

Az EP tájékoztatása szerint a vízuminformációs rendszer 2011 óta segíti a határvédelmi, vízumügyi, menedékügyi és migrációs hatóságokat a schengeni övezetbe tartó, nem uniós, vízumköteles egyének ellenőrzésében. A tagállamok évente mintegy 18 millió rövid távú vízumkérvényt dolgoznak fel. 2018 augusztusáig a rendszeren több mint 60 millió vízumkérelem és 40 millió ujjlenyomat futott át.