– Mint biológus eredetileg sokat várt a mezőgazdaságban termesztett növények genetikai módosításától…

– A skóciai Aberdeenben dolgoztam 35 éven keresztül az ottani táplálkozástani kutatóintézetben. Ez a világ egyik legnagyobb táplálkozástani intézete. Én és a feleségem, aki szintén tudományos kutató, a rovarkártevők elleni természetes vegyületekkel foglalkoztunk, olyanokkal, amelyeket maguk a növények termelnek. Ezekkel védekeznek a kártevők ellen. Az egyik ilyen például a bacillusthüringensis-toxin, amely a kukoricában található. Az effajta fehérjék kötődnek a bélrendszer hámsejtjeihez, s ott bizonyos hatásokat fejtenek ki. Végül is, ha megtaláljuk azokat a természetes növényi rovarölő vegyületeket, amelyek hatnak a rovar bélrendszerében, de nem hatnak az emberében, akkor győztünk. De mindjárt itt az első probléma: az ember és a rovar bélrendszere hasonlít egymásra.

– Ezek szerint lehetséges jótékony hatású génmódosítás?

– Elvileg igen. Gyakorlatilag viszont nem. A hóvirág védelmi rendszere olyan, hogy szinte semmi sem tud kárt tenni benne. Mi megtaláltuk azt a fehérjét, amely a hóvirágot védi. Kivettük ennek a fehérjének a génjét és átültettük a krumpliba. Technikailag azonban megoldhatatlan, hogy pontosan és célzottan oda helyezzük el ezt a gént a burgonyában, ahová kellene. A mi génünk rossz helyre került. Tudott dolog, hogy a burgonya növénynek minden alkotóeleme mérgező, csak a gumója nem az. Az átültetés után a gumó is mérgező lett. Kísérleteinkből látható volt, hogy nem az átültetett génnel, hanem az átültetés módjával, technológiájával van baj. Kiszámíthatatlan, hogy milyen következményeket okoz az új gén a burgonya génrendszerében. Ezt egyszerűen nem lehet előre megtervezni.

– Egyetlen gén is fel tudja borítani egy növény belső rendszerét?

– Egy gén kevés a módosításhoz. Legalább négy-öt segédgénre van szükség, hogy az úgynevezett fő gén ki tudja fejteni a hatását. A krumpli génjei természetes módon kapcsolnak ki és be. Az új gén azonban idegen ebben a rendszerben, nem ismeri a krumpli kódjait, neki külön be kell építeni egy kapcsolót, amellyel elindíthatom, de le is állíthatom, amikor kell, akár egy motort. Nem olyan egyszerű a természet évmilliárdok óta létező, zseniális rendszerébe belenyúlni.

– Mennyi pénzt emészt fel a génmódosítással kapcsolatos kutatás?

– Nagyon sokat. A burgonyával végzett kutatásunk kezdeti szakasza 1,6 millió angol fontba, vagyis 500 millió forintba került. A skót mezőgazdasági minisztérium rendelte meg a kutatást. Az volt a feladatunk, hogy dolgozzunk ki egy olyan eljárást, amellyel megvizsgálható a génmódosított növények emberi szervezetre gyakorolt hatása, illetve megállapítható a biztonságosságuk. Pályázni kellett. Huszonnyolc kutatócsoport közül a miénk kapta meg a megbízást.

– Mivel foglalkoztak korábban?

– A mi tudományos tevékenységünk lényege az emberi táplálék emésztőrendszerünkre gyakorolt hatásának a kutatása. A génmódosítással kapcsolatos kutatás csak kiterjesztése volt ennek. Korábban létezett egy tudományos dogma, amely szerint minden fehérje lebomlik a szervezetünkben, amit megeszünk. Mi viszont rájöttünk, hogy csak a fehérjék 98 százaléka bomlik le, 2 százaléka nem. És ez a 2 százalék különböző hatásokat fejt ki például az immun- és hormonrendszerünkre. A le nem bomló fehérjék között vannak azok a természetes rovarölő szerek, amelyekről az előbb beszéltünk, s amelyeknek a mennyiségét és a hatékonyságát éppen a génmódosítással szeretné megnövelni a tudomány az adott növényben. Sikerült is génmódosítással bevinni a kukoricába a bacillus thüringiensis toxinját mint védekező anyagot. Ez elpusztítja a kukoricamolyt. Csak azt nem vizsgálták meg, hogy mi van akkor, ha a táplálékláncból ez a különben le nem bomló fehérje az emberi szervezetbe kerül.

– Önök milyen eredményekre jutottak?

– Amikor a burgonyával kísérleteztünk, egyértelműen kiderült, hogy az adott fehérje negatív hatást fejtett ki az állat bélrendszerében. De nem a génnel volt gond, hanem azzal, hogy nem tudjuk a megfelelő helyre illeszteni. Ettől felborult a burgonya belső rendszere. Mondtam már, a gumója is mérgező lett.

– Bizonyára nagyot csalódott a minisztérium…

– Én is nagyot csalódtam. Az ötlet elvileg nagyszerű: egy növény előnyös tulajdonságát gének segítségével átvisszük egy másik egyedbe, csakhogy ez nem így működik.

– Mi lett a sorsa a felfedezésének?

– 1998. augusztus 10-én egy két és fél perces interjút adott le velem az egyik angol kereskedelmi csatorna. Csak annyit mondtam, megvizsgáltuk a genetikusan módosított burgonyát és eközben rendkívül nyugtalanító dolgokat találtunk. Valamint azt, hogy összehasonlítottuk a saját vizsgálatainkat, s azokat a vizsgálatokat, amelyekkel a hatóságok piacra engedték a genetikusan módosított szóját és kukoricát. Megdöbbentünk azon, hogy milyen felületesen vizsgálták meg ezeket a növényeket, amelyek akkor már 18 hónapja kereskedelmi forgalomban voltak. Azoknak a vizsgálatoknak nem sok közük volt az élelmiszer-biztonsághoz. Hozzátettem azt is, hogy nem lehet az embereket kísérleti nyulakként használni. Hétfői napon adták le az interjút, az intézet kedd estig lubickolt a szenzáció dicsfényében. Még az EU elnöke is nyilatkozott az ügyben. Szerdán reggel jött a hidegzuhany, felfüggesztettek. Hogy mi történhetett kedd éjszaka, azt mindenkinek a fantáziájára bízom. Annyi segítséget adok, hogy a génmanipulált élelmiszerek előállításához több százmilliárdos befektetések kötődnek. Dollárban számolva.

– Mit mondott az intézet igazgatója, miért függeszti fel önt?

– Bár nehéz lenne bizonyítani, de többen is állították, hogy az igazgató két telefonhívást is kapott Londonból, követelték, hogy állítson le mindent, mert óriási anyagi károkat okozhat a vizsgálat. Az igazgató egyébként előzetesen hozzájárult az interjú közléséhez, sőt az intézet PR-embere is szóról szóra ismerte az anyagot. Aztán szerdán mégis elvették a phd-s hallgatóimat, zárolták a számítógépeinket, elvitték a dokumentációkat. És persze elkezdődött egy kampány is ellenem és a feleségem ellen. Mondván, nem is kutattunk, csupán hasra ütésre találtuk ki az eredményeket. Mint minden állami intézetben dolgozó tudós, én is aláírtam korábban egy szerződést, amelynek értelmében nem nyilatkozhattam senkinek sem az igazgatóm előzetes hozzájárulása nélkül, hat és fél hónapon át hallgattam, nem válaszolhattam a vádakra. Végül a tudós kollégáim írtak egy memorandumot az angol parlamentnek. A parlament erre kért tőlem is egy írásos anyagot, aztán kihajította az ablakon azt az intézeti szerződést, amely betapasztotta a számat. Ezért beszélhetek most önökkel is.

– Hogy lehet az, hogy a génbizottságok átengedték a módosított szóját és kukoricát?

– A legfőbb baj az, hogy ezekben a bizottságokban úgynevezett tudós adminisztrátorok tevékenykednek. Igazgatnak, intézetet vezetnek, de arra már nincs idejük, hogy bemenjenek a laboratóriumokba. Azaz elveszítik a kapcsolatukat az aktív tudománnyal.

– Önök komoly tudományos eredményekre jutottak, de van-e ennek következménye?

– Van, a német kormány éppen a mi kutatási eredményeink alapján fontolta meg a génmódosított élelmiszerek engedélyezését, az EU pedig lépésről lépésre iktatja be a saját szabályrendszerébe a kutatási eljárásainkat, eredményeinket…

– A sajtóban is megjelentek ezek az eredmények?

– Igen, bár nagyon nehéz ügy volt. A tudományos folyóiratok is a hirdetésekből élnek, és a hasábjaikon közölt cikkek nem mondhatnak ellent a hirdetőknek, nem sérthetik az érdekeiket. Márpedig abban az orvosi lapban, amelyben mi publikáltunk, elsősorban gyógyszergyártó cégek hirdettek, és amit mi csináltunk az igen kényes téma volt számukra.

– Az ember azt hinné a tudomány szent és sérthetetlen…

– Ilyen a világ.

– Mindig ilyen volt?

– Korábban a tudományos kutatások nagy részét az állam finanszírozta Nagy-Britanniában. Aztán jött Margaret Thatcher, aki azt mondta, egyre több pénzt visz el a költségvetésből a tudomány. Úgy vélte, szálljon be ebbe a szférába is a magántőke. Ha a tudomány meg akarja keresni a burgonyakártevők elleni gént, akkor adjon pénzt a kutatásra a burgonyatermelő, vagy burgonyaforgalmazó cég. Nem is lenne baj ezzel. Csakhogy a vállalat azt feleli erre, sok-sok pénzt ölt a programba, magától értetődik tehát, hogy az eredményeket megtartja magának. Nehogy részesüljön belőlük a konkurencia. Így azonban nem adódnak össze a különböző műhelyek kutatási eredményei, nem lendítik előre egymást a tudós csoportok. Aztán van egy másik probléma is, az, amikor elhallgatja a cég azokat a kutatási eredményeket, amelyek nem szolgálják az érdekeit.

– Nyilván a génmanipulált élelmiszerekre is igaz ez…

– Fokozottan! A gond az, hogy soha nem tudjuk megmondani előre, mi lesz a manipuláció eredménye. Ha olyan helyre megy be a belőtt négy-öt génből álló csomag, ahol megzavarja a növény génrendszerét, akkor baj van.

– Leállították a szója és a kukorica forgalmazását az önök figyelmeztető eredményei miatt?

– Dehogy! Még az EU élelmiszer-biztonsági szakemberei is azt mondták, hogy csak a jövőben beérkező növényeket vizsgálják a mi módszereinkkel. A korábbi beszállítási engedélyek tíz évre szólnak, azokat már nem akarják visszavonni a jogbiztonságra hivatkozva. Jó, de mi lesz az emberek biztonságával?

– Nemrég Budapesten járt az amerikai szenátus mezőgazdasági bizottságának elnöke. Arra kérte a magyar mezőgazdasági szervezetek vezetőit, hogy fogadják be az amerikai génmódosított terményeket és a belőlük készült élelmiszereket, sőt a magyarok segítsenek abban, hogy maga az EU is elfogadja ezeket… Mit szól ehhez?

– Szerintem Magyarországon a génmódosított kukorica bevezetése – erről van szó ugyanis napjainkban – öngyilkosság lenne. Ezt meg is fogalmaztuk más tudóstársainkkal együtt egy múlt heti hazai konferencián. Tudományos, egészségügyi, környezeti, de gazdasági alapon sem lehet megindokolni a génmódosított kukorica hazai termesztését.

– Miért lenne gazdasági öngyilkosság?

– Az idén 10 millió tonna kukorica terem az országban. Ezt mi csak úgy tudjuk eladni a világban, ha garantáltan GM-mentes. Érdekes, hogy Spanyolország Európában a legnagyobb génmódosított kukoricatermesztő. Most azonban nagy mennyiségű kukoricát kell vásárolniuk, mert pusztító aszály volt náluk. Nemkülönben a portugáloknál. A spanyol és a portugál hatóságok azonban kikötötték, hogy az importkukorica nem lehet genetikailag módosított. Ebből is látható, hogy ha a mi kukoricánk genetikailag módosított lenne, elveszítené a versenyképességét. És akkor a nyakunkon maradna mind a 10 millió tonna.