Margarítisz Szkínász az Európai Parlament plenáris ülésének keretében tartott sajtótájékoztatóján elmondta, mivel az antiszemitizmus aggasztóan terjed Európában és világ más részein, a stratégia három pillér köré csoportosuló uniós intézkedéseket határoz meg. Az antiszemitizmus valamennyi formájának megelőzésére, a zsidó élet védelmére és előmozdítására, valamint a kutatásra, az oktatásra és a holokausztról való megemlékezés ösztönzésére összpontosít.

Hirdetés

Tájékoztatása szerint a stratégia az online vállalatokkal kialakított együttműködés fokozását az interneten megjelenő antiszemitizmus visszaszorítására, a nyilvános helyek és imahelyek hatékonyabb védelmét, a jelen antiszemitizmusával foglalkozó európai kutatási központ, továbbá egy, a holokauszt helyszíneiből álló hálózat létrehozását javasolja.

„Ezeket az intézkedéseket azok az uniós erőfeszítések is erősítik, amelyek arra irányulnak, hogy az EU vezető szerepet vállaljon az antiszemitizmus elleni globális küzdelemben. Tartozunk ennyivel a holokauszt során életüket vesztett millióknak, a túlélőknek és a jövő nemzedékeinek” – fogalmazott.

Az uniós biztos beszélt arról is, hogy tíz zsidó emberből kilenc úgy véli, hogy hazájában erősödött az antiszemitizmus. Elmondta, a probléma kezelésére az Európai Bizottság uniós forrásokat mozgósít, valamint támogatja a tagállamokat vonatkozó nemzeti stratégiáik kidolgozásában és végrehajtásában. Támogatja továbbá a megbízható bejelentők és zsidó szervezetek egész Európára kiterjedő hálózatának létrehozását a jogellenes online gyűlöletbeszéd felszámolására, valamint az online antiszemita tartalmakat cáfoló ellennarratívák kidolgozását.

Korábban írtuk

Szkínász kijelentette: az Európai Unió gondoskodik arról, hogy az EU külső forrásait ne lehessen olyan tevékenységekre fordítani, amelyek gyűlöletre és erőszakra uszítanak, többek között a zsidó néppel szemben. Az EU erősíti az antiszemitizmus elleni küzdelem terén Izraellel kialakított együttműködését, és világszerte előmozdítja a zsidó örökség újjáélesztését – tette hozzá.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentette: „Ma arra vállalunk kötelezettséget, hogy Európában előmozdítsuk a zsidó életet annak teljes sokszínűségében. Azt szeretnénk, ha közösségeink szívügyüknek tekintenék a zsidó élet kérdését. Ennek így kell történnie. A stratégia nagy előrelépést jelent abban a tekintetben, hogy miként lépünk fel az antiszemitizmussal szemben. Európa csak akkor virágozhat, ha zsidó közösségei biztonságban érzik magukat, és boldogulnak.”