Fotó: ShutterStock/Alexandros Michailidis
Hirdetés

Josep Borrell az európai uniós országok külügyminisztereinek egynapos brüsszeli találkozójára érkezve hangsúlyozta, hogy mélyrehatóan fognak foglalkozni az oroszországi eseményekkel.

Emellett fontos téma lesz a Törökországgal fennálló kapcsolatok áttekintése, valamint annak megtárgyalása is, hogy az Európai Unió miként akar erős együttműködést kialakítani az új amerikai kormánnyal – közölte.

Kiemelte továbbá a megbeszélést a jövőbeni együttműködésről az unión kívüli országgá vált Egyesült Királysággal. Mint mondta, ennek középpontjában a külpolitika, a védelem és a biztonság területei állnak.

Borrell végezetül rendkívül fontosnak nevezte a koronavírus-járvány EU-n kívüli országokat érintő terjedésének és az ennek nyomán kialakult helyzetnek, valamint az északkelet-afrikai régióban, különösen az Etiópiában zajló eseményeknek az áttekintését.

Korábban írtuk


Heiko Maas német külügyminiszter az érkezésekor az oroszországi tüntetésen előállítottak azonnali elengedését szorgalmazta. Mint emlékeztetett, az alkotmány Oroszországban mindenkit feljogosít ad arra, hogy kifejezze véleményét és részt vegyen tüntetéseken. „Ezért arra számítunk, hogy azokat, akik békésen demonstráltak, azonnal szabadon engedik” – tette hozzá.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszer az érkezésekor azt hangsúlyozta, hogy Navalnij szabadon engedése lehetőséget teremthetne arra, hogy jobb kapcsolat jöhessen létre az Európai Unió és Oroszország között. Leszögezte, a tanácskozáson át kell tekinteni az együttműködés területeit, valamint a szankciók bevezetésének lehetőségét Oroszországgal szemben. Kijelentette: január 6-án, a washingtoni Capitolumnál bekövetkezett események a demokrácia sebezhetőségére világítottak rá, míg a január 23-i oroszországi tüntetések arra, hogy az emberek még több demokráciára vágynak. A luxemburgi politikus ezekkel összefüggésben azon meggyőződésnek adott hangot, hogy a „tekintélyelvű rendszerek a berlini falhoz és a vasfüggönyhöz hasonlóan leomlanak”.

Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei hétfői tanácsülésükön az említett témák mellett megvitatják a koronavírus elleni oltóanyagok megosztására vonatkozó uniós stratégiát, a bosznia-hercegovinai migrációs helyzetet, továbbá a Törökországgal, Egyiptommal, az északkelet-afrikai országokkal, az Öböl menti térséggel, Hongkonggal és Venezuelával kapcsolatos legújabb fejleményeket.

Motegi Tosimicu japán külügyminiszter várhatóan – videóösszeköttetésben – csatlakozik az üléshez, hogy egyeztetést folytasson Japán indiai-csendes-óceáni térséggel kapcsolatos jövőképéről és Ázsia regionális biztonságáról.