Fotó: shutterstock.com/rawf8 (illusztráció)
Hirdetés

Sztella Kiriákidész egészségügyért felelős uniós biztos kijelentette, hogy az új fertőzöttek száma masszívan nő az EU-ban, így a tagországoknak további és azonnali korlátozó intézkedéseket kell bevezetniük, és szigorúan kell ügyelniük azok betartatására.

„Ez lehet az utolsó esélyünk, hogy elejét vegyük a tavaszi állapotok megismétlődésének” – hangsúlyozta.

„Sorsdöntő pillanatban vagyunk” – tette hozzá.

Kiriákidész attól tart, hogy az influenza a koronavírussal társítva halálos ikerpandémia kialakulásához vezethet. A szakértő arra kérte a kormányokat: buzdítsák a lakosságot, hogy oltassák be magukat influenza ellen, és tegyenek eleget a távolságtartásra vonatkozó intézkedéseknek, csökkentve a koronavírus-járvány terjedését.

A héten megjelent brit kutatások szerint kétszeresére nőtt a halálozási kockázat azoknál, akiknek influenza- és koronavírus-tesztje is pozitív lett, szemben azokkal, akik csak a Covid-19-ben betegedtek meg.

A szezonális influenzavírusoknak évente – a járvány súlyosságától függően – 4-50 millió fertőzöttje és 15-70 ezer halálos áldozata van Európában.

Korábban írtuk

Kiriákidész fontosnak nevezte továbbá, hogy a 27 tagállam összehangoltan vezessen be korlátozásokat, és ne oldja fel azokat korán, mivel „a vírus terjedésének felgyorsulása azt jelzi, hogy az intézkedések vagy nem voltak hatékonyak, vagy pedig nem hajtották végre őket a megfelelő módon.”

Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzeti kormányoknak fel kell lépniük a járvánnyal kapcsolatos álinformációk és összeesküvés-elméletek ellen.

A kormányoknak emellett minél hamarabb kell cselekedniük, hogy elkerüljék a teljes lezárásokat, mivel azok „csak károkat okoznak a gazdaságnak és rossz hatással vannak a lakosság mentális egészségére is”.