Frans Timmermans tájékoztatása szerint a cselekvési terv a levegőminőség olyan mértékű javítását célozza, hogy a légszennyezés okozta korai elhalálozások száma az évtized végére 55 százalékkal csökkenjen az Európai Unióban. A légszennyezés 25 százalékkal való csökkentését kívánja elérni ott, ahol az uniós ökoszisztémában veszélyezteti a biológiai sokféleséget.

Hirdetés

A vízminőség javításának érdekében a terv a tengerbe jutó műanyaghulladék mennyiségének 50 százalékos, a környezetbe jutó mikroműanyagok mennyiségének 30 százalékos csökkentését irányozza elő.

Emellett 50 százalékkal szorítaná vissza a települési maradékhulladék mennyiségét. A talajminőség javítására a bizottság a tápanyagveszteség felére apasztását tűzte ki célul, és a vegyi növényvédő szerek használatának 50 százalékos csökkentését javasolja.

Azok arányát, akik tartósan szenvednek a közlekedésből származó zajtól, a terv révén harminc százalékkal szorítanák le. A cselekvési terv a felsorolt célok megvalósítására számos uniós jogszabály és előírás kiigazításának, illetve felülvizsgálatának fontosságát hangsúlyozza.

Korábban írtuk

A terv emellett elő kívánja mozdítani a tavaly elfogadott, a vegyi anyagokra vonatkozó fenntarthatósági stratégiával együtt a mérgező anyagoktól mentes környezetre irányuló uniós szennyezőanyag-mentességi törekvés gyakorlati megvalósítását. Megerősíti továbbá az Európai Unió klímasemlegességre vonatkozó, illetve egészségügyi, biodiverzitási és erőforrás-hatékonysági céljait – tette hozzá az uniós biztos.