Fotó: MTI/KKM
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség miniszteri konferenciáján Washingtonban 2022. október 26-án
Hirdetés

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a NAÜ miniszteri szintű konferenciáján mindenekelőtt a súlyos európai energiaválságról beszélt, és rámutatott, hogy Magyarország Ukrajna közvetlen szomszédjaként közvetlenül és rendkívül súlyosan érzi a háború negatív hatásait.

Erre példaként hozta fel, hogy hazánk tavaly hétmilliárd eurót fordított energiaköltségekre, míg ez idén 19 milliárd euró, jövőre pedig akár 29 milliárd euró is lehet.

Mint közölte, Magyarországnak nincsenek jelentős kőolaj- és földgázforrásai, így egyetlen lehetőségét a nukleáris energia jelenti arra, hogy valamelyest függetlenedni tudjon a nemzetközi energiapiac „őrült fejleményeitől”.

Szijjártó Péter az energiaellátást nemzetbiztonsági és szuverenitási kérdésnek nevezte, s rámutatott, hogy az atomerőművek olcsó, biztonságos és fenntartható módját jelentik az áramtermelésnek.

Szavai szerint ezért folytatni kell a küzdelmet a nukleáris energiával szembeni negatív diszkrimináció ellen, hiszen bizonyos csoportoknak még mindig erős ellenérzéseik vannak mindenféle tényalap nélkül, pusztán „ideológiai és politikai motivációból”.

Magyarország a nukleáris energiát már több mint negyven éve használja, és csak pozitív tapasztalatai vannak, enélkül nincs ellátásbiztonság, nincsenek megfizethető árak és nincs zöld átmenet – mondta.

Majd hangsúlyozta, hogy a paksi bővítés a valaha volt legnagyobb hazai zöldmezős beruházás, költsége 12 milliárd euróra rúg, a projekt százezer munkahelyet biztosít, eredményeképpen pedig évi 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátása lesz megelőzhető.

A miniszter kiemelte, hogy a jól szervezett és finanszírozott atomenergia-ellenes mozgalmak többek között Magyarország szuverenitását is veszélyeztetik, ugyanis az energiamix meghatározása nemzeti hatáskör.

Ezzel kapcsolatban pedig a NAÜ-nek fontos szerepe van abban, hogy felemelje a szavát a nukleáris energia békés célú felhasználásának joga mellett, kiegyensúlyozott, igazságos és pártatlan hozzáállásra van szükség – szögezte le.

Végül méltatta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség tevékenységét, például az ukrajnai válságban is tapasztalt racionális megközelítését, amely a további eszkaláció helyett segített a nukleáris katasztrófa megelőzésében.

Hozzátette: a fegyveres konfliktust illetően a világ már a 25. órában jár, és ha minden így megy tovább, annak rendkívül súlyos következményei lesznek.

Korábban írtuk