Hirdetés

Az olasz politikus, aki a nap folyamán Budapesten folytatott megbeszéléseket, az interjúban elmondta: az ellenőrizetlen bevándorlás a rabszolgatartóknak hoz olcsó munkaerőt és a baloldalnak új szavazókat. Csak ellenőrzött, szabályozott bevándorlás lehetséges, ahogy ezt Ausztrália, az Egyesült Államok, vagy Kanada gyakorlata mutatja – tette hozzá.

A Liga olasz kormánypárt vezetője szerint olyan Európára van szükség, amely megvédi határait. Véleménye szerint már veszélyben vannak a keresztény gyökerek, ha nem tesznek ellene, Európa iszlám kalifátus lesz.

Megemlítette, hogy amióta védik Olaszország tengeri határait, 93 százalékkal csökkentek „az illegális partra szállások”, és felére a halálesetek, eltűntek száma – mondta az olasz belügyminiszter.

Az új európai politika középpontjában a biztonság mellett a munkának, a családnak, a keresztény hagyományoknak és a környezetvédelemnek kell állnia – mondta az M1 aktuális csatornának adott interjúban Matteo Salvini, aki csütörtökön Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Pintér Sándor belügyminiszterrel tárgyalt.