Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Deák Dániel példaként említette, hogy az euró bevezetése káros volt a dél-európai országokban, ahol sok probléma merült fel önálló monetáris politikájuk elvesztése, illetve a túlzott integráció miatt.

A kilépést pártolók azt hangsúlyozzák, hogy a Brexitnek köszönhetően Nagy-Britannia visszaszerezte önállóságát gazdasági és politikai téren is – jelezte.

Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy a maradáspártiak veszélyt jelentenek az Egyesült Királyság egységére, Skóciában például most megerősödtek azok, akik a Nagy-Britanniától való függetlenedést és az Európai Unióban maradást támogatják.

Az Egyesült Királyság egysége kerülhet veszélybe, ha a maradáspártiak erőteljes lépéseket tesznek – fejtette ki az elemző.

Ezért is nevezte Boris Johnson brit miniszterelnök a legfontosabbnak, hogy a következő 11 hónapban olyan feltételeket alkudjanak ki az Európai Unióval folytatott tárgyalásokon, amely garantálja Nagy-Britannia további fejlődését – emelte ki Deák Dániel. Hozzátette, kérdés, hogy Brüsszel mennyire lesz ebben partner.