Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

A képviselő elmondta, hogy az EU külső határain tartózkodó menekültek helyzete igen fontos téma, és abból a szempontból is lényeges kérdés, hogy Bosznia, Szerbia és Görögország polgárai hogyan élik meg az évek óta tartó menekültáradatot. Deli Andor szerint az európai baloldal következetesen kerüli ezt a témát, nem beszél arról, hogy mennyire megváltozott a helyi lakosok életminősége a menekültek jelenléte miatt.

„Vajdasági magyarként jól tudom, hogy mennyire kilátástalan a helyzet. Migránsok lepik el a közterületeket, a lakosok félnek sötétedés után az utcára menni” – írta le a helyzetet a képviselő.

Hozzátette, hogy 2015-ben akkora volt a migrációs nyomás, hogy ellehetetlenítette az ott élők helyzetét. Deli szerint a nyugat balkáni útvonalon ismét erősödik a nyomás, a közbiztonság romlik a határ melletti településeken, ezért az EU-nak fokozott segítséget kell nyújtani a tranzitországoknak, mivel ezek nem gazdag országok és erőforrásaik végesek.

Helena Dalli egyenlőségért felelős uniós biztos beszédében kifejtette, hogy a külső határokon tartózkodó migránsok helyzete nagyon aggasztó, életkörülményeik embertelenek. Az unió a menedékkérők és bevándorlók jogait támogatja, mindenfajta erőszakos fellépés ellenük elfogadhatatlan, és nem egyeztethető össze az uniós értelemben vett jogállamisággal.

„Elutasítjuk a bevándorlók visszatoloncolását, és kivizsgáljuk az őket érő jogsérelmeket” – nyomatékosította az uniós biztos. Dalli hozzátette, az EU támogatja a külső határok védelmét ellátó partnereket, és küzd az embercsempészet ellen. Törökország már 6 milliárd eurós uniós forrást kapott, amelyből mintegy 1 millió menekült részesül.

Az európai szocialisták részéről Piri Kati holland képviselő szólt hozzá a vitához. A politikus azt hangsúlyozta, hogy a külső határokon várakozó migránsok helyzete egyre romlik, nők, gyermekek vesznek a tengerbe, vagy kerülnek kegyetlen körülmények közé.

„Az uniónak oda kell figyelnie ezeknek az embereknek a jogaira és méltóságára, és el kell utasítani kitoloncolásukat” – közölte a figyelmet a szocialista képviselő.