Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

A szenátus igazságügyi bizottsága előtti meghallgatáson Wray leszögezte: „az oroszok abszolút eltökéltek, hogy megpróbálnak beavatkozni a választási folyamatunkba.”

„Mindazon intézkedések, amelyeket meghoztunk, nem rettentették el Oroszországot? A szankciók és a nyilatkozatok ellenére még mindig ezt akarják?” – tette fel a kérdést Lindsey Graham dél-karolinai szenátor, a bizottság republikánus elnöke. Wray igenlően válaszolt, hozzátéve, hogy „még mindig nem eléggé rettentettük el őket”.

Az Egyesült Államok korábban – a 2016-os elnökválasztásokba történt beavatkozások miatt – szankciókat hozott orosz katonai hírszerzők és orosz oligarchák ellen, de a kongresszusban sok törvényhozó mind a mai napig további és keményebb szankciókat sürget.

A meghallgatáson Wray szólt Kínáról is. Kifejtette, hogy Kína minden más országnál – beleértve Oroszországot is – komolyabb veszélyt jelent az amerikai elhárítás számára. Elmondta: az FBI több mint ezer ügyben folytat nyomozást ipari kémkedés és szellemi tulajdon ellopása miatt. A nyomozások elsöprő többségében a szálak Kínába vezetnek.

Az FBI igazgatója kitért belpolitikai kérdésekre is. Arról tájékoztatta a törvényhozókat, hogy az elmúlt kilenc hónapban körülbelül száz esetben történt letartóztatás belföldi terrorizmus gyanúja miatt, közülük nem egy esetben fehér felsőbbrendűséget hirdető szélsőjobboldali személyeket vettek őrizetbe. Egyben arra figyelmeztetett, hogy „a belföldi terrorizmus vagy a gyűlöletből elkövetett bűncselekmény, ideológiától függetlenül rendkívül komoly veszély”.

Christopher Wray meghallgatása után az FBI szóvivője pontosított: mintegy kilencven estben történt letartóztatás belföldi terrorizmus és száz esetben nemzetközi terrorizmus gyanúja miatt.