Fotó: ShutterStock.com (archív)
Hirdetés

A tájékoztatás szerint előbb a párt döntőbírósága meghallgatja Strachét, majd a tartományi pártvezetés megvitatja a határozatot, s döntést hoz az esetleges kizárásról.

„Izgalommal várjuk, hogy holnap megjelenik-e (a meghallgatáson), vagy sem, mivel feltehetően már maga is a kizárással számol” – vélekedett Nepp, aki ugyanakkor nem akarta megelőlegezni a pénteken esedékes döntést.

Az FPÖ pártvezetés higgadtan reagált arra, hogy a bécsi tartományi tanácsban három képviselő kilépett a szabadságpárti frakcióból és új pártot alapítottak A szövetség Ausztriáért (DAÖ) néven.

Norbert Hofer ezzel összefüggésben kijelentette: „számunkra világos, hogy ezt a lépést már hosszú ideje tervezték”.

A dpa német hírügynökség szerint az új párt Heinz-Christian Strachénak nyújthat lehetőséget, hogy visszatérhessen a politikai porondra. A DAÖ egyik társalapítója, Karl Baron megerősítette, hogy kapcsolatban állnak az 50 éves politikussal. Baron azzal indokolta a lépést, hogy „az FPÖ egy Strache-ellenes párttá vált”.

Szakértők szerint a DAÖ megalakulása és Strache lehetséges mártírszerepe az FPÖ-ben komoly kihívások elé állíthatja az Osztrák Szabadságpártot, mert amennyiben hivatalosan csatlakozna az új párthoz és csúcsjelöltjeként indulna a 2020-as bécsi tartományi választásokon, legalábbis kisebb sikereket érhet el.

Heinz-Christian Strache – 14 éves elnökség után – májusban volt kénytelen lemondani az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöki tisztségéről, miután nyilvánosságra került az Ibiza-videó néven ismertté vált titokban, megrendezett körülmények között készített felvétel, amelyen Strache és Johann Gudenus, a párt akkori frakcióvezetője egy – magát egy orosz oligarcha unokahúgának kiadó – nővel tárgyalt. Strache a nőnek párt- és médiatámogatásért cserébe zsíros állami megbízásokat ígért. A botrány nyomán felbomlott az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az FPÖ koalíciós kormánya, amelyben Strache alkancellár volt, és előrehozott választást tartottak, amelyen a Néppárt magabiztos győzelmet aratott.