Az illúziók és szemfényvesztések korát éljük

– Az egész világ azt figyeli, lesz-e békemegállapodás Isztambulban, vagy világméretűvé dagad az orosz–ukrán konfliktus. Születhet ott bármilyen megállapodás, ha a szereplők egy részének a háború folytatása áll érdekében?

– Nincs abban semmi különös, hogy háború van. A történelem voltaképpen háborúkról szól, csak mi már elfelejtettük, hogy ez a normális állapot. Becsapjuk magunkat azzal is, hogy a délszláv háborúról elfeledkezünk, pedig az itt zajlott a szomszédunkban. Arról szólt az egész, hogy Németországnak, amely az újraegyesítés után elég erősnek hitte magát, sikerül-e újraszabnia Európát. Amerikának nem állt érdekében Jugoszlávia feldarabolása. A német külpolitika azonban úgy döntött, hogy visszaszerzi befolyását a Balkánon, és majd ő rendet tart a létrejövő kis államok között. Ám Németország akkor sem volt és most sem elég erős ahhoz, hogy bármit rendben tartson. Sajnos egész Európa ludas abban, hogy a németeken elhatalmasodott az a kényszerképzet is, hogy képes lesz az uniót átformálni a Negyedik Német Birodalommá. Ezt az illúziót táplálja, hogy minden tanulmány és elemzés arról szól, hogy Németország az unió vezető hatalma. De ez egész egyszerűen nem igaz. Németország a második világháború óta megszállt ország, korlátozott szuverenitással. Területén amerikai csapatok állomásoznak, és ezért a németek azt teszik, amit az Egyesült Államok parancsol nekik.

– Az ehhez hasonló, a nyugati civilizáción belüli ellentmondások és illúziók egészen új fénytörést kaptak az orosz–ukrán háború következtében. Utóbbi csak felgyorsította a világrendszerváltást szolgáló folyamatokat, vagy most jobban látszanak a geopolitikai küzdelmek a nagyhatalmak között?

– Az orosz–ukrán háború sokkal inkább tünet, mint okozat. Azt mutatja, hogy hogy a globális amerikai dominancia a hanyatlás után a felbomlás fázisába lépett. Ez azzal jár, hogy más szuverenitásra törekvő nagyhatalmak, mint például Kína és India felemelkednek és érvényesítik az érdekeiket a világ különböző színterein. Magyarországot természetesen legközvetlenebbül az orosz–ukrán háború érinti, hiszen Kárpátalján magyarok is élnek, ráadásul itt zajlik a szomszédban. De ez utóbbi egy földrajzi véletlen. Ám ha megvizsgáljuk gazdasági kapcsolatainkat vagy a beáramló külföldi befektetéseket, akkor látni kell, hogy egyre nagyobb hatással lesz ránk Kína vagy a kínai befolyás alatt álló ázsiai országok, mint mondjuk a spanyol vagy olasz kapcsolatok. Hiszen ők nem építenek gyárakat nálunk, és nem számíthatunk tőlük semmiféle új technológiára. Kínáról pedig tudjuk, hogy nagy tempóban fejlődik, kereskedik, befektet, szédületes technológiai fejlesztésekre költ, és ma már nyíltan kihívóként lép fel az Amerikai Egyesült Államokkal szemben.

– Visszatérve az isztambuli tárgyalásokra: Donald Trump elnök úgy tesz, mintha közvetítő volna a háborúzó felek között. De az mára nyilvánvaló, hogy az USA az egyik háborúzó fél, az ukránok az ő proxyjaiként halnak meg a fronton. Mire való ez a színjáték?

– Valóban vannak a nyilvánosságnak szóló lelkigyakorlatok, mint az isztambuli tárgyalások és hasonlók. Ám a háttérben, sötét, füstös szobákban kőkemény orosz–amerikai egyezkedések zajlanak. Mivel az oroszok győzelemre állnak, nagyvonalúan úgy tesznek, mintha elfogadnák, hogy Amerika csak közvetítő fél. Ám amikor a helyzet úgy fordul, hogy feltétlenül meg kell szabni az új határmezsgyéket, akkor Donald Trump és Putyin elnök vagy a két külügyminiszter, Lavrov és Rubio közvetlenül beszél egymással. Ilyen eset volt a stratégiai bombázók elleni ukrán akció is. Valószínűleg e közvetlen tárgyalásokon fog megszületni a tűzszüneti vagy a békemegállapodás. Az ukránokra pedig majd rákényszerítik a végrehajtását. Vagyis pontosan úgy fog történni minden, mint az első világháború utáni béketárgyalásokon, ahol az antanthatalmak megegyeztek Európa átszabásáról, majd odahívták a vesztesek és a kisebb országok képviselőit, hogy megmutassák nekik, hol kell aláírni az egyezséget.

– Eközben az EU vezérkara, az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország mindent megtesz a béketervek elgáncsolásáért, a háború folytatásáért. Miért?

– Az európai hatalmak szeretnék befolyásolni a béketárgyalások kimenetelét és legfőképpen az új világrendről szóló megegyezést. De, hogy Donald Trump elnököt idézzem, ebben a partiban nekik ugyanúgy nincsenek lapjaik, mint Zelenszkij ukrán elnöknek. Sem gazdasági, sem katonai erejük, sem technikájuk nincs ahhoz, hogy befolyásolni tudják a nagy geopolitikai folyamatokat. Ursula von der Leyen hiába hirdeti meg, hogy újraiparosítja Európát és fegyverkezési programot indít – hitelből. Ám az unió által kibocsátott papírokat az amerikai tőzsdéken adnák el. Márpedig ha Trump elnök ezt megtiltja, akkor Ursula egyetlen fillért sem kap senkitől. Vagyis ez az egész szintén porhintés, színjáték. Valamikor persze lesz valamilyen megállapodás az Amerika és Oroszország közötti háború lezárásáról, és akkor odarendelik a többieket Washingtonba és megmutatják nekik, hol kell aláírniuk a papírokat.

– A közös uniós hitelfelvétel nem a birodalomépítési törekvéseket szolgálja? Elvégre az Amerikai Egyesült Államok megszületése is egy hitelközösségen alapult.

– Az Európai Egyesült Államok létrehozásának ötlete egy vicc, egy lázálom. Az uniónak ehhez sem kapacitása, sem erőforrása, sem technológiája nincsen.

– Az események alakulása azt mutatja, az Európai Unióra vár, hogy finanszírozza a háború folytatását és az ukrán uniós csatlakozást. Mindeközben az USA igyekszik elcsábítani az európai cégeket és agyakat. Miért áll érdekében, hogy kiszívja Európából az erőforrásokat?

– Mindenünnen, ahonnan tudja, nem csak Európából. Ez nem valamiféle gonoszságból fakad. Amerika számára létkérdés, hogy ezt tegye, hiszen gazdasága és intézményrendszere rendkívül komoly gondokkal küzd, társadalma a végletekig töredezett. Ha nem tudja visszaépíteni globális vezető szerepét vagy legalább annak látszatát, akkor nem tudja megőrizni saját belső stabilitását sem. Vagyis a globális erőforrások fölötti uralom számára nem geo- vagy külpolitikai kérdés, hanem a belső kohézió megtartásának a feltétele. E folyamatokkal párhuzamosan pedig folyik a háború a gazdaság, a technika és a pénzügyek terén a nyugati civilizáció és a felemelkedő hatalmak között.

– Eközben Hszi Csin-ping kínai elnök hallgat. Ő nem akar beszállni az új világrendről szóló vitába?

– Hszi elnök, mint a kínai vezetők általában, csak akkor beszél, ha van mondanivalója, vagy ha muszáj. Nem dől be annak, hogy gyakorlatilag kéthetente tombolva szólítják fel arra, hogy hívja fel Trump elnököt, mert akkor megoldódik a kereskedelmi háború. Úgy érzi, ő az erő pozíciójából tárgyalhat, van rá ideje, hogy kivárja, amíg felhívja az, aki akar valamit Kínától. Ő bizonyos benne, hogy Kína képes kompenzálni azokat a hátrányokat, amelyek a nyugati szankciók és a pénzügyi, valamint a vámháborúk következményeiből fakadnak. A nyugati világ persze azt hiszi, hogy az ő szankciós politikája miatt Kína fejlődése megakad, munkanélküliség és társadalmi elégedetlenség üti fel a fejét, ami végül a rendszer összeomlásához vezet, mint hajdan a Szovjetunióban. Ez a lehetőség azonban Hszi elnököt láthatóan nem aggasztja. Ő és a tanácsadói, miniszterei úgy ítélik meg, Kína szerepe az, hogy megvédje a globalizáció által kínált lehetőségeket a bezárkózó, szankciós politikát folytató nyugati országoktól.

– Ön korábban úgy nyilatkozott, hogy azért nehéz a megegyezés a háború lezárásáról vagy éppen az új világrend sarokpontjairól, mert a kínaiak hagyományosan területfoglaláson alapuló gót játszanak, az oroszok sakkoznak, az amerikaiak pedig pókereznek. Hogyan lehet így bármilyen megegyezésre jutni?

– Valóban, mindegyik komoly szereplő a saját játékát játssza és bízik benne, hogy abban annyira ügyes, hogy figyelmen kívül hagyhatja a többi partit, úgyis 50 százalék fölötti esélye van a győzelemre. Egyébként a feltörekvő India nemzeti játéka is a sakk, és nyilván ő is győzelmi esélyekkel akar beszállni. Az természetesen nem lehetséges, hogy mindenki megnyerje a saját játékát, lesznek, akik alávetett helyzetbe fognak kerülni 50-100-150 évre. Abban azonban bíznunk kell, hogy a felek végül megegyezésre jutnak az új világrend legfontosabb kérdéseiben, és az alkukat kísérő és az olykor fizikai háborúba torkolló nézeteltérések nem vezetnek el egy világégéshez. Ha ezt sikerül elkerülni, akkor reményt adhat, hogy a nagy civilizációk csak akkor tűnnek el, ha képviselőiket kiirtják, mint ahogyan a spanyol gyarmatosítók tették Dél-Amerikában. Így a most hanyatló, felbomló korszakát élő nyugati civilizációnak is lehet új, felemelkedő szakasza. Mint ahogyan Kína és India is élt már át hanyatló és virágzó korszakot is.

– Vagyis hanyatlásra és vesztésre kell berendezkednünk?

– Ha az orosz–ukrán háború kapcsán megkezdődött egyezkedések során sikerül megállapodniuk a tárgyaló feleknek, és a Nyugatnak sikerül megfékezni a hanyatlást, akkor van esélyünk rá, hogy a nyugati világ képes lesz egész tisztességes pozíciót kialkudni magának. Igaz, Európát most a történelem Ursulával bünteti. De idővel jönnie kell valakinek, aki képes lesz rá, hogy a gazdasági, társadalmi, értékrendi átalakulások nyomán felszínre kerülő salakot leülepítse, hogy ismét nyugodtabb vizeken hajózhassunk majd.