Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Az összegből Kijev 2,1 milliárd dollárt azonnal lehívhat, amit az ukrán kormány a koronavírus-járvány hatásainak enyhítésére fordíthat.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Twitter-bejegyzésében üdvözölte az IMF döntését, és megjegyezte, hogy az első körben átutalható 2,1 milliárd dolláros részlet 200 millió dollárral felülmúlja az ukrán várakozásokat.

Az IMF a 2,1 milliárd dollár feletti összeget négy részletben tervezi folyósítani, mindegyiket rendre egy felülvizsgálat után, ami inkább arra összpontosít, hogy mennyire sikerül stabilizálni a gazdaságot, semmint a szerkezeti reformokra – áll Krisztalina Georgieva, az IMF vezérigazgatójának közleményében.

Korábban írtuk

Az ukrán jegybank előrejelzése szerint a hazai össztermék (GDP) az idén mintegy 5 százalékkal csökken, ezen belül a folyó második negyedévben 12 százalékkal eshet. Az IMF borúlátóbb, az idei évre 8,2 százalékos gazdasági visszaeséssel számol Ukrajnában.