Az integráció kudarcai
Az EU soros elnökségét betöltő Finnország liberális bevándorláspolitikát folytat, miközben még a 2015 előtt érkezett bevándorlók integrációja is messze elmarad az ideális szinttől. Mindez a Migrációkutató Intézet legújabb elemzéséből derült ki.
Vargha Márk, a Migrációkutató Intézet kutatója megvizsgálta az EU soros elnökségét betöltő Finnország migrációs helyzetét. Az elemzésből kiderül, Finnország az 1990-es évek elejéig szigorú bevándorláspolitikát folytatott: csupán néhány száz chilei és vietnámi menekültet fogadott be. 1990 és 1994 között ötezren kaptak menekültstátuszt, főleg a délszláv és a szomáliai háborúk elől érkezettek. 1990 és 2014 között a bevándorlók száma 37 ezerről 320 ezerre, azaz a népesség 0,8 százalékáról 5,9 százalékára emelkedett. Ez jóval alacsonyabb, mint a szomszédos Svédországban (16,5 százalék) és Norvégiában (15,2 százalék). A menedékkérelmek 30 százalékát iraki, szomáliai és afgán állampolgárok adták be, 60 százalékban sikeresen.
Sikertelen integráció
Az integráció sikerességét vagy sikertelenségét a foglalkoztatottsági és a szociális juttatások adatai mutatják leginkább, azaz hogy a bevándorló mennyit nyújt az államnak és mennyit vesz el tőle. A tanulmányból kiderül, az 1990-es években az OECD-országokból, a szovjet, illetve a jugoszláv utódállamokból, Törökországból és más országokból származók és a finnek foglalkoztatási rátája között nagy különbség volt, amely fokozatosan mérséklődött: 2013-ra a bevándorlók foglalkoztatási rátája 52-58 százalék volt. Az Irakból, Afganisztánból és Szomáliából érkezetteké viszont még ennél is alacsonyabb, átlagosan mindössze 20-26 százalék. Bár az egyes bevándorlói csoportok foglalkoztatottsága az évek múlásával javul, a különbségek még évtizedes távlatban is fennmaradnak. Például az iraki férfiak foglalkoztatása az érkezés évében 70 százalékkal marad el az azonos korú finn férfiakétól, 10 évvel később a különbség még mindig 48 százalék. A fejlett országokból érkezőknek jóval több a bérük, és nagyobb óraszámban is foglalkoztatják őket. Míg az iraki férfiak az első teljes naptári év végén az azonos korú finnek fizetésének csupán 4 százalékát keresték, egy évtized múltán ez az arány a 25 százalékot sem érte el. A szomáliaiak esetében 28 százalék, az afgánoknál pedig 38 százalék ugyanez a mutató a tizedik év végén. A szociális juttatásokat illetően elmondható, hogy az irakiak, az afgánok és a szomáliaiak egy főre vetítve körülbelül kétszer annyit kapnak, mint a finnek. Ebben a tekintetben az OECD-országokból származók vannak a lista végén, akik a finnek által kapott juttatások 75 százalékának megfelelő összeget kapják.
A Migrációkutató Intézet tanulmánya rámutat, a II. világháború óta nem volt olyan beáramlás az országba, mint 2015-ben. 1990 és 2014 között átlagosan évi 2 ezer 700 menedékkérelmet nyújtottak be Finnországban, míg 2015-ben 32 ezer 477-et, ez az előző évinek közel a kilencszerese. A Finn Migrációs Szolgálat 2016-ban is rekordszámú (28 ezer 208) menedékkérelmet bírált el, amelyek közül csak minden negyediket talált megalapozottnak, és hozott pozitív döntést. 2018-ra a kérelemszám visszaesett (4 ezer 548), a pozitív döntések aránya viszont jelentősen (43 százalék) nőtt. Mivel az eljárásrend megengedi a jogerős elutasítás utáni ismételt kérelmezést is, így a kérelmek közel felét olyanok – főleg irakiak – adják be, akiket korábban elutasítottak. Az újra kérelmezők a legtöbbször arra hivatkoznak, hogy áttértek a keresztény hitre, illetve az első körben nem merték megvallani, hogy homoszexuálisok.
A kiindulási országokat vizsgálva az elemzés megállapította, 2015 óta folyamatosan az iraki állampolgárok állnak az első helyen, abban az évben 20 ezer 484-en kértek menedékjogot. Az első háromban vannak az afgánok és a szírek, de számuk jócskán elmarad az irakiakétól. Az elismerés sikerességét tekintve a sorrend fordított. 2017-ben a szírek 95 százalékánál született pozitív döntés, míg az irakiaknál csak 33 százalék kapott valamilyen státuszt. Ez utóbbi szám annak tükrében különösen érdekes, hogy kezdetben az iraki menedékkérőknek automatikusan menekültstátuszt adott a finn hatóság, amely gyakorlatot a későbbiekben felülvizsgálta. Az iraki kérelmezők hetede – miután szembesült az ország zord időjárási körülményeivel, a nyelvi és munkakeresési nehézségekkel, illetve a menekültügyi szabályozással – visszavonta a kérelmét, és a finn állam költségén különgéppel hazatért Bagdadba.
Mivel a határozatok kis hányadát követi csak kitoloncolás vagy önkéntes hazatérés, esetleg más, nem uniós országba történő távozás, ezért nagy többségük Finnországban vagy az EU területén marad dokumentálatlanul és gyakran nyomonkövethetetlenül.
– Az előző, jobbközép kormány elismerte, hogy jelentős biztonsági kockázatot rejtenek ezek az emberek, és tartózkodásra jogosító irattal azért nem akarták őket ellátni, mert úgy gondolták, az bátorítaná a migrációt. Papírok nélkül viszont nem tudnak legálisan létezni az országban, velük szemben megszűnik az állam ellátási kötelezettsége. Így végső soron arra számíthatott a nemrég leköszönt kormány, hogy a migránsok a schengeni térség más országába távoznak. Ez viszont ellentmond a Brüsszel és számos tagállam által hangoztatott szolidaritás elvének, amelynek megsértése miatt Magyarország Brüsszel kereszttűzébe került – állapította meg a Migrációkutató Intézet kutatója.
Liberális politika
A finn pártok közül a migráció megállításáról egyedül a Finnek Pártja beszél, amely a multikulturalizmust és az iszlamizációt „rémálomnak” tartja. Az ellenzéki baloldali és a kormányzó jobbközép-centrista pártok elszigetelt esetekként tekintettek azokra a bűncselekményekre, amelyek valósággal sokkolták a finn társadalmat, mint például az ország első terrorcselekményeként számontartott, két halálos áldozatot követelő turkui késes merénylet vagy az oului kiskorú lányok sérelmére elkövetett, tucatnyi nemi erőszak.
A közvélemény megosztott a migráció kérdésében. Egy 2019 márciusában készült nagy mintás kutatás szerint a válaszadók 47 százaléka nem tartja negatív jelenségnek a migrációt, 41 százaléka migrációellenes, 12 százaléka bizonytalan. A válaszadók fele csökkentené a menedékkérők és a menekültek számát. A felmérés résztvevői leginkább az európai, legkevésbé pedig a közel-keleti és afrikai bevándorlókkal szimpatizálnak.
Az idei parlamenti választásokat a Szociáldemokrata Párt nyerte, mögötte szorosan a Finnek Pártja végzett. A miniszterelnök a szociáldemokrata Antti Rinne lett, aki a Finnek Pártja nélküli ötpárti kormányt alakított. Vargha Márk rávilágított, az új miniszterelnök a kormányprogram parlamenti bemutatásakor mondott beszédében a „migráció”, „migráns”, „menekült” szavakat egyáltalán nem használta, és a kormány 230 oldalas programjának mindössze egyetlen oldalát teszi ki a menekültügy.
Összegzésként megállapítható, hogy a főként Irakból érkezett tömegek integrációja óriási erőfeszítésekkel jár, és kevés eredményt hoz. Egy kis mintán elvégzett kutatás szerint még a képzett, angolul jól beszélők és integrálódni vágyók körében is kiütközik a saját és az északi országok polgáraira jellemző attitűdök különbözősége: elutasítóan viszonyulnak a női egyenjogúsághoz, értetlenül állnak az alkoholfogyasztási szokások előtt, képtelenek középtávú terveket szőni. A finn politikai elit mégis egy liberális bevándorláspolitika mellett tett hitet, és a migrációt alapvetően egy menedzselendő folyamatnak, az érkezettek integrációját pedig csupán egy megoldandó feladatnak tartja. Miközben a tömeges beáramlást látva születtek szigorító intézkedések is, a liberális finn bevándorlási modell az összképet tekintve 2015 óta nem változott.