Kritikus jelentőségű találkozóra készül Oroszországban Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter, aki éppen azután érkezett meg az orosz fővárosba, hogy az Egyesült Államok „masszív precíziós csapásokat” mért Irán legfontosabb nukleáris létesítményeire Fordóban, Natanzban és Iszfahánban – jelentette a Mehr hírügynökség. Aragcsi úgy fogalmazott

Hirdetés

„A régió jelenlegi rendkívüli körülményei szükségessé teszik, hogy Irán és Oroszország szorosabb, pontosabb és komolyabb konzultációkat folytasson”

– jelentette ki az iráni külügyminiszter.

Izrael katonai csapásokat hajtott végre iráni célpontok ellen, válaszul arra, hogy Teherán a zsidó állam szerint atomfegyverek kifejlesztésének küszöbén áll. Irán a vádakat határozottan visszautasította, és válaszcsapásokkal reagált.

Vasárnap aztán az Egyesült Államok is belépett a háborúba, az iráni Fordow, Natanz és Esfahan nukleáris létesítmények ellen végre hajtott precíziós támadásokkal. Az amerikai bombázások nemzetközi jogi megítélése az iráni állásponttól függetlenül is igen negatív, Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója szerint a támadások „a nukleáris biztonság éles romlását okozták”.

Korábban írtuk

A Kreml egyelőre nem erősítette meg, hogy sor kerül Putyin elnök és Aragcsi személyes találkozójára, de Moszkva nyilatkozataiból egyértelmű az iráni álláspont támogatása.