Az intézkedés illeszkedik abba a tendenciába, hogy több, republikánus vezetésű tagállamban megnyirbálják az abortuszhoz fűződő jogokat, és az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság is ismét megvitatni készül a csaknem ötven éve érvényben lévő, a művi terhességmegszakításra vonatkozó törvényt.

Hirdetés

Az oklahomai törvény 90 nappal azután lép hatályba, hogy az oklahomai törvényhozás ülésszakát májusban berekesztik. A törvény megszövegezésében résztvevő Nathan Dahm republikánus szenátor kijelentette: „az országban a mienk lett a legerősebb életpárti törvény”.

Az abortuszhoz fűződő jogokért küzdők már jelezték, hogy jogi úton megtámadják a jogszabályt, ugyanis szerintük az alkotmányellenes.

Az AP megjegyezte: az elmúlt években volt már példa arra, hogy egy szövetségi bíróság alkotmányellenesnek ítélt hasonlóan szigorú törvényt éppen Oklahomában, de más tagállamokban is.

Korábban írtuk

A szövetségi legfelsőbb bíróság – fellebbezés után – nemrégiben hagyta érvényben azt az új texasi törvényt, amely szintén szigorítja az abortuszt. Az Egyesült Államokban az utóbbi évtizedek egyik legszigorúbb abortusztörvénye éppen Texasban született. E szerint akár 10 ezer dollár jutalmat kaphat az a magánember, aki az ügyészséget hozzásegíti egy sikeres perhez abortuszt végző orvos vagy bárki ellen, aki a művi terhességmegszakításhoz segítséget nyújtott.