Hirdetés

„Semmiféle felelősség nem terhel minket” – jelentette ki újságíróknak Luciana Lamorgese, akit csütörtökön lemondásra szólított fel a migrációval szemben szigorú álláspontot képviselő Matteo Salvini, az ellenzéki Liga párt vezetője. „Ideje befejezni ezt a vitát és szorosabbra fűzni a kapcsolatot a francia néppel és más európai országokkal, mert a támadás Európát érte” – mondta Lamorgese.


A belügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a nizzai merénylővel kapcsolatban az olasz hatóságok semmiféle figyelmeztetést nem kaptak sem Tunézia, sem a titkosszolgálatok részéről. Luciana Lamorgese úgy vélte, felelősség a volt belügyminiszter Matteo Salvinit terheli, mivel a tavaly bevezetett migrációs intézkedések értelmében húszezer már Olaszországban tartózkodó menedékkérőt fosztottak meg védelemtől, ők szabályosan utcára kerültek.

Lamorgese hozzátette, nem ez az első alkalom, hogy más európai országban történt merénylet elkövetője Olaszországban lépett be az unió területére: a 2017-ben Londonban és Barcelonában elkövetett támadást említette.

Korábban írtuk

„Mindenért mindig én vagyok a hibás?” -tette fel a kérdést Matteo Salvini közösségi oldalán hangoztatva, hogy a „nyitott kikötők politikája miatt kötött ki egy iszlamista terrorista Lampedusán, akit Bariban azonosítottak, majd hagytak Nizzáig szökni”. A Liga párt vezetője „az olasz nép és az európai polgárok nevében” arra a kérdésre vár választ Lamorgesétől, hogy mi lett azzal a további nyolcszáz migránssal, aki a nizzai merénylővel együtt ért partot.


A jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke Giorgia Meloni hozzátette, Luciana Lamorgese szerint a terrorista azért Lampedusára érkezett, mivel ez Európa kapuja: „akkor le kell zárni és ellenőrzés alatt kell tartani ezt a kaput, nem pedig kitárni, ahogy a kormányzó baloldal teszi”. Csütörtökön egy férfi késsel megölt három embert a nizzai Notre-Dame-bazilikában. Az elkövető Brahim Ausszaui 21 éves tunéziai férfi, aki szeptember 20-án érkezett az olaszországi Lampedusa szigetére. Azon a napon több mint harminc migránshajó kötött ki hatszáznegyvennégy migránssal. Két hétig a Rhapsody karanténhajón helyezték el.


Ausszauit októberben átszállították a dél-olaszországi Bari migránsközpontjába, ahol azonosították, majd október 9-én elengedték kiutasítási papírral. Öt napja volt, hogy elhagyja Olaszországot, de nyoma veszett. Sajtóértesülések szerint Ausszaui előélete teljesen ismeretlen, a vele érkezett és még olasz migránstáborban levő tunéziaiak úgy emlékeztek rá vissza, hogy állandóan telefonált és Franciaországba akart menni. A Corriere della Sera napilap úgy vélte, hogy a férfi már korábban radikálizálódott, hiszen húsz nap alatt megtette a Bari és a nizzai merénylet közötti utat. Bari ügyészsége vizsgálatot indított. Az olasz belügyminisztérium adatai szerint az idén október végéig 27 190 migráns érkezett tengeren Olaszországba, míg egy évvel korábban ugyanebben a 10 hónapban csak 9 533.