A La Repubblica című napilap pénteki internetes kiadása megerősítette, hogy a kormány hatvan eurós, vagyis valamivel kevesebb, mint 22 ezer forintos egyszeri kedvezményt ad utazási költségek fedezésére. Az intézkedésre százmillió eurót különítettek el.

Hirdetés

Kedvezményezetteknek az évi bruttó 35 ezer eurónál kisebb bevétellel rendelkezők, valamint a diákok számítanak. Az összegből az érintettek városi bérletet vagy vasúti menetjegyet vásárolhatnak. Rómában jelenleg az éves tömegközlekedési bérlet 250 euróba kerül, így a hatvan eurós kedvezmény a költség egynegyedét sem fedezi.

A Mario Draghi vezette kormány úgy döntött, hogy májustól folyamatos intézkedésekkel igyekszik segíteni a családokat és vállalkozásokat: a segélycsomag értéke 14 milliárd euró. Majdnem kizárólag anyagi segélyről van szó: fejenként egyszeri 200 euróval támogatják a rászorulókat, ami 28 millió dolgozót jelent az állami és a magánszektorban, valamint a nyugdíjasok között.

A kormányzati bejelentés már megtörtént, a kifizetés a szakszervezetek szerint júliusban várható. Hasonló anyagi támogatást utoljára Matteo Renzi kormánya vezetett be 2014-ben, de az havi nyolcvan eurós összeg volt.

Korábban írtuk

A mostani, 200 eurós segítségben azok is részesülnek, akik munka hiányában vagy más súlyos indok miatt úgynevezett állampolgársági alapjövedelmet kapnak, amelyet még a 2018-ban kormányra került Öt Csillag Mozgalom vezetett be, és többnyire az ország déli részén élők vesznek igénybe. Számukat tavaly ősszel 1,2 millió családra becsülték. Rajtuk kívül még több, mint 320 ezer bevándorló is részesül alapjövedelemben. Az állami pénzügyi támogatás átlaga havi 575 euró.

Az infláció áprilisban túllépte a hat százalékot, és az előrejelzések szerint a következő időszakban további jelentős emelkedés várható. Ilyen mértékű inflációs rátát utoljára a hetvenes években mértek. Mindenekelőtt a rezsikiadások, az üzemanyag és az élelmiszerek ára emelkedett.

Az üzemanyagárak részét képző adót július 8-ig harminc eurócenttel csökkentették. A kevesebb, mint évi bruttó 12 ezer euró bevétellel rendelkezők számára az év elejéig visszamenőleg részleges támogatást adnak a villany- és a gázszámlák kifizetéséhez.

A kormánypárti Liga vezetője, Matteo Salvini pénteken azt hangsúlyozta, hogy nem pénzt, hanem munkát kell adni. „Több millió olasz számára jobb, ha eljárhat dolgozni, mint ha segélyből otthon marad” – fogalmazott. Salvini javaslatcsomagot dolgozott ki a legsürgősebb intézkedésekkel, melyek között az első helyre az adóterhek csökkentését helyezte.