Hirdetés

Giuseppe Conte csütörtöki nyilatkozatában előre hangsúlyozta, hogy karácsonykor visszafogott ünneplésre van szükség. „Nincs puszilkodás, nincs egymás ölelgetése, kerülni kell a nagy vacsorákat szenteste, józan ésszel kell ünnepelni” – mondta a kormányfő. A miniszterelnök szerint egy hét korlátok nélküli ünneplésnek „meg lehet az ára, így januárban a járványgörbe ismét megugorhat, és ezt nem engedhetjük meg magunknak”.

Sajtóértesülések szerint az utóbbi hetekben bevezetett korlátozások december 3-i határideje után a hatóságok enyhíteni fognak, ha ezt a járványgörbe megengedi. A korlátozások oldásával a kereskedelmet és vendéglátást is segíteni kívánják. A karácsonyi ünnepek alatt azonban ismételt szigorításra készülnek az országon belüli mozgás, a családi összejövetelek és tömörülések fékezésére.

Egy nap alatt 36 176 új fertőzöttet szűrtek a korábbi több mint 34 ezer után, de húszezerrel több tesztelés végzésével. Az aktív betegek száma meghaladta a 760 ezret. Az elmúlt 24 órában 653 beteg halt meg a korábbi 753-hoz képest. A halottak létszáma elérte a 47 870-t. A legtöbb új fertőzöttet továbbra is Lombardia tartományban regisztrálták, ahol a halottak száma február óta túllépte a húszezret.

Domenico Arcuri járványbiztos jó hírnek nevezte, hogy egy nap alatt negyvenkét beteg került intenzív osztályra a két nappal ezelőtti százhúszhoz képest. Lélegeztetőgépen jelenleg 3712 beteg van. Arcuri hangoztatta, hogy az utóbbi négy hétben a járvány terjedése lassult a korlátozó intézkedéseknek köszönhetően. A „vírus ereje azonban nem csökkent” – tette hozzá. Megjegyezte, hogy a következő időszakban az adatok további javulását várják.

Korábban írtuk

Az oktatási miniszter már a tantermi tanítás téli szünet utáni újraindításáról beszélt a gimnáziumok első osztályától kezdve, amelyek jelenleg digitális tanításra álltak át. Szakértő orvosi vélemények szerint azonban januártól a járványhelyzet kritikus időszaka kezdődhet, ahogyan idén is történt.