Hirdetés

Novák Katalin azt írta: „szövetségesek vagyunk könnyű és nehéz időkben egyaránt”. Hozzátette, hogy a hagyományos családi értékek mellett, az illegális migráció ellen is közösen lépnek fel. Az államfő kedden Emmanuel Macron francia elnökkel egyeztetett Reykjavíkban, ahol Európa 46 országának vezetői gyűltek össze az Európa Tanács tagországainak csúcstalálkozóján.

A magyar köztársasági elnök a hivatalos Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében felidézte, hogy húsz éve nem volt példa olyan csúcstalálkozóra, amely most kezdődik az izlandi fővárosban.

„A tanácskozás előtt Emmanuel Macron francia elnökkel egyeztettünk. Európának stratégiai autonómia kell, hogy saját érdekei mentén tudjon döntéseket hozni. Ehhez azonban mihamarabbi béke szükséges Ukrajnában. Számítunk egymásra” – írta Novák Katalin.

Korábban írtuk