Von der Leyen az amerikai Princeton Egyetemen mondott beszédében hozzátette, hogy akármilyen demokratikus kormány alakul a választások nyomán Olaszországban, az Európai Bizottság együttműködik Rómával.

Hirdetés

Von der Leyen kijelentéseit „szánalmas fenyegetésnek, intézményes visszaélésnek” nevezte Matteo Salvini a Radio Capital rádiócsatornán. A Liga vezetője szerint az Európai Bizottság elnöke „teret tévesztett megfeledkezve, hogy minden európait képviseli, nem csak a baloldaliakat”.

Matteo Salvini a jobbközép szövetség csütörtök esti római nagygyűlésén azt mondta, a fél világ diktálni akarja az olaszoknak, kire szavazzanak, de „Berlinnek, Párizsnak, Brüsszelnek meg kell nyugodnia, mivel a jobboldal fog győzni”.

A jobboldali Il Giornale azt írta, Washington semmilyen vétót nem emelt az esetleges jobboldali kormánnyal szemben.

A választási kampány utolsó napján, a szombati kampánycsend előtt Matteo Salvini a közösségi oldalain zajló négyórás egyenes közvetítésben létesít kapcsolatot a szavazókkal. Az Olasz Testvérek (FdI) elnöke, Giorgia Meloni Nápoly mellett a korábban baloldali munkásfellegvárnak tartott Bagnoli utcáin zárja kampányát. Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) a római tereket igyekeznek megtölteni.

A közszolgálati RAI1 televízión csütörtök késő este sugárzott kampányzáróban a pártok vezetői egyenként válaszoltak a kérdésekre. Matteo Salvini a szerinte győztes jobboldali kormány legelső lépésének a rezsicsökkentést ígérte, hangsúlyozva, hogy ellenkező esetben karácsonyig egymillióan maradhatnak munka nélkül a termelés leállása miatt. Salvini hozzátette, hogy a legelső kormányülésen visszavezetik az illegális migrációt leállító rendelkezéseket. „Nem fogunk lemondani templomainkról, nem engedjük, hogy megváltoztassák imáinkat, évezredes történelmünket” – jelentette ki Matteo Salvini a jobbközép kampányzáró eseményén a római Piazza del Popolo terén.

A Enrico Letta, a PD főtitkára a most először szavazó fiatalokat buzdította voksolásra emlékeztetve, hogy közel négymillió új szavazót várnak az urnákhoz. Az M5S elnöke Giuseppe Conte bejelentette, hogy pártja nem lép szövetségre a baloldallal. Az ötcsillagosok legjobb döntésének nevezte a Draghi-kormány júliusi megbuktatását.

Milyen Olaszországra ébredünk hétfőtől? – kérdezte a Gazzetta del Mezzogiorno dél-olasz napilap, megjegyezve, hogy a választás az ország déli régióiban dől el, ahol az M5S, a PD és az FdI harcol a szavazatokért. A La Repubblica napilap rámutatott, hogy szoros verseny a kétszáz fős szenátusban várható, ahol a választási rendszer sajátossága miatt erős győzelem kell a többség megszerzéséhez.

Kampányzáró televíziós szereplésében Giorgia Meloni kijelentette, hogy az Olasz Testvérektől egyedül a baloldal fél, mivel tart „hatalmi rendszere” elveszítésétől. A felmérések szerint esélyes miniszterelnök-jelölt Meloni a jövendőbeli kormány legsürgősebb lépéseként a gáz- és villanyáram árai egymástól való függetlenítését jelölte meg. Bejelentette, hogy a jobboldal energetikai csomóponttá (hub) akarja átalakítani a több irányból érkező vezetékrendszerrel bíró, valamint természetes forrásokban gazdag Olaszországot.

Giorgia Meloni az illegális bevándorlás azonnali leállítását sürgette a befogadásra jogosultak európai szétosztásával. Az Oroszországgal szembeni szankciók fenntartása mellett kötelezte el magát egy úgynevezett kompenzációs alap bevezetését szorgalmazva a szankcióktól leginkább sújtott tagállamok számára. „Nem értek mindenben egyet Orbánnal a külpolitikában és Ukrajnával kapcsolatban (..), de tagadhatatlan, hogy a nyugati szövetségben vannak országok, melyek nyernek a szankciókon, mások viszont veszítenek” – jelentette ki Giorgia Meloni.

Korábban írtuk