Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt, szerk., archív
Hirdetés

Salvini pártja európai választási kampányában, a 24 ezres Fossano egyik terén leszögezte, hogy a Liga számára a választás referendum lesz politikája megerősítéséről.

Az EP-választás előtt utoljára közölt felmérések szerint a Liga a legnépszerűbb párt Olaszországban, 30-33 százalék közötti támogatottsággal. Maga mögé szorította a Luigi Di Maio vezette Öt Csillag Mozgalmat (M5S), amelynek támogatottsága valamivel 25 százalék alatt van.

Luigi Di Maio úgy reagált, az M5S nem versenyre hívja, hanem képviselni akarja az olaszokat.

A Corriere della Sera, a legnagyobb példányszámú olasz napilap hétfői elemzése szerint igazi „leszámolás” folyik a Liga és az M5S között.

Az M5S stratégiája, hogy minél inkább jobbra tolja a Liga politikáját, vagy legalábbis így tüntesse fel Matteo Salvini kijelentéseit, „arról próbálva meggyőzni az olaszokat, hogy az M5S az egyedüli, amely képes gátat szabni a nacionalista és szuverenista erőknek, amelyek fel akarják borítani Európát” – írta.

A lap megjegyzi, hogy Matteo Salvini kevéssé hisz a két kormánypárt közötti feszültséget növelő felméréseknek, amelyek véleménye szerint az olasz politikát igyekeznek destabilizálni.