A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rendkívüli közgyűlésére és a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) éves tanácsülésére érkezve kijelentette, hogy két hatalmas kihívás áll most a világ előtt: az erősödő koronavírus-járvány és a fokozódó migrációs hullámok.

Hirdetés

„Épp itt az ideje annak, hogy a nemzetközi szervezetek végre feladják képmutató politikájukat, hiszen a helyzet jelenleg úgy áll, hogy nem akarják engedélyezni az oltóanyagokat teljes egészében, közben pedig támogatják a migrációt” – fogalmazott.

Ennek kapcsán pedig hangsúlyozta, hogy nem lenne szabad politikai kérdést csinálni abból, hogy melyik vakcinát hagyják jóvá, és melyiket nem. Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy az oltóanyagok engedélyezésének megtagadása, illetve a migrációs folyamatok támogatása egyaránt a járvány további gyors terjedését eredményezi.

A vírus ellen kizárólag az oltások védenek, s minél több vakcina elérhető, annál több ember lesz védett, és annál kevésbé tud terjedni a fertőzés. A migrációs hullámokkal pedig sokan kelnek útra „teljesen kontrollálatlanul, ellenőrizetlenül, egészségügyi ellátás nélkül”, ami ugyancsak erősíti a járványt – húzta alá.

„Az oltásokat engedélyezni, a migrációt pedig megállítani kell” – közölte.

Korábban írtuk