Hirdetés

A minisztérium közleménye szerint a Budapest LNG Summit konferencián Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány egyebek mellett Európa biztonságos energiaellátásának kérdéséről is elterelte a figyelmet, amelyet sokan hibásan adottságként kezeltek az elmúlt időszakban, pedig azért folyamatosan meg kell dolgozni.

Figyelmeztetett: „az ilyen felelőtlen hozzáállásnak egyszer meg kell fizetni az árát, sajnos leginkább a fogyasztóknak”.

Elmondta, miközben Magyarország felelősségteljes energiapolitikát folytat, folyamatosan kongatta a vészharangot, hogy a kontinens ellátásának biztonsága veszélyben van. Európának minden lehetősége megvolt arra, hogy felkészüljön egy válságos helyzetre, s megelőzze azt, azonban ehhez a dogmatikus megközelítés helyett a szakmai döntéshozatalra kellett volna összpontosítani – mondta.

Szijjártó Péter több ponton is hibásnak nevezte az európai politikát. Mindenekelőtt rámutatott, hogy bár voltak bizonyos előrelépések, az elmúlt években egyetlen olyan nagyobb fejlesztés sem történt, amely gyökeres változást hozott volna a leginkább kiszolgáltatott régió helyzetében.

Korábban írtuk

Sérelmezte emellett, hogy a politikai és ideológiai kérdéseket túlságosan belekeverték az energetikai döntésekbe, kiemelve, hogy „politikai nyilatkozatokkal nem lehet fűteni az otthonokat”. Illetve megemlítette, hogy nem voltak feltöltve kellő mértékben a gáztározók a kontinensen, különösen annak nyugati felében.

Hibának nevezte, hogy az energetikai átállásban megfeledkeztek az átmeneti időszakról, és hátrányos megkülönböztetés éri a nukleáris energiatermelést.

A miniszter leszögezte, hogy a kormány mindig támogatta az európai energiabiztonság erősítését célzó terveket, például a horvátországi LNG-terminál építését, valamint az interkonnektorok létesítését a szomszédos országokkal.

Hozzátette, mindenki tudta, hogy idén lejár Magyarország hosszú távú gázvásárlási szerződése Oroszországgal, a kritizálók részéről mégsem történt semmi, nem voltak infrastruktúra-fejlesztések, nem sikerült újabb forrásokat bevonni, nem döntöttek beruházásokról. Ezért újabb megállapodást kellett kötni a Gazprommal, amely „attól függetlenül, hogy tetszik-e vagy sem, meghatározó szereplő a térség energiaellátásában”.

„Azok, akik bírálják emiatt az országot, nem tettek semmit annak érdekében, hogy változtassanak a régió helyzetén, nem kaptunk semmilyen segítséget” – hangsúlyozta.

Aláhúzta: az új szerződésnek köszönhetően kiszámító és megfizethető módon biztosítható Magyarország ellátása, így itt nem kell szembenézni azokkal a problémákkal, amelyekkel a kontinens más részein igen. Mint mondta, a Gazprom eddig mindig megbízhatóan betartotta a megállapodásokat.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a diverzifikációt illetően középtávon egyedül az azerbajdzsáni gázforrások nyújtanak némi reményt. Szerinte, bár a horvátországi LNG-terminál történelmi léptékben nézve fontos, és hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon fenntartható legyen Európa egyik legalacsonyabb rezsiköltsége, nem elég nagy kapacitású.

Mindent meg kell tenni az energiaforrások diverzifikációjának érdekében, ugyanakkor a kormány politikáját a bírálatok ellenére továbbra is Magyarország ellátásbiztonságának garantálása fogja meghatározni – mondta.