Fotó: ShutterStock.com/M. Arkhipov
Hirdetés

„A hadseregben a vakcináció körülbelül három hónappal ezelőtt fejeződött be. Most az újraoltás folyik. A menetrendnek megfelelően, már 34 ezer embert oltottunk be újra, mert tudjuk, hogy kit és mikor oltottak be, és hol kell elkezdeni az újraoltást. Összesen 1 millió 400 ezer embert oltottunk be” – mondta Sojgu a Krasznojarszki Gépgyárban (Kraszmas) tett látogatásakor.

Elmondta, hogy a sorkatonák beoltása külön program keretében zajlik. A miniszter szerint a hadsereg nem rendelheti el mindenki számára a vakcinációt, de „rendkívül kívánatosnak” tartja. Azt állította, hogy a hadseregben nincsenek ellenzői az oltásnak.

Oroszországban az igazolt új fertőzöttek száma a pénteki hivatalos adatok szerint 22 660-nal 6 402 564-re emelkedett. Az új esetek közül 2583-at a fővárosban, 1909-et Szentpéterváron, 1393-et Moszkva megyében mutattak ki.

A napi növekmény országos szinten 0,36 százalék, az új esetek 8,3 százaléka volt tünetmentes. Az aktív esetek száma 518 910, a halálos áldozatoké 792-vel 163 301-re, a felépülteké pedig 20 141-nel 5 720 353-ra emelkedett.

Korábban írtuk

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 168 millió, az elmúlt napon pedig 563 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 257 192 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.