„Aligha várhatott el ettől az embertől bárki is bármit, ami legalább megközelítőleg hasonlítana az igazságra. Ezért úgy gondolom, hogy nincs értelme kommentálni ezt a meglehetősen ostoba ruszofób propagandát” – jelentette ki Nariskin, Jurij Dugy független újságíró szavaira utalva.

Hirdetés

Navalnij néhány napja, ugyancsak Dugynak azt mondta, hogy csakis a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vagy az SZVR emberei mérgezhették meg, Vlagyimir Putyin elnök utasítására, mert a Novicsok nehezen beszerezhető méreganyag.

Nariskin úgy vélekedett, hogy Németország azért nem válaszol az orosz jogsegély-kérelemre, mert „valamit rejteget”. Megismételte, hogy az Omszkban elvégzett vizsgálatok nem mutattak ki mérget Navalnij mintáiban.

„Állíthatjuk, hogy amikor Navalnij blogger még Oroszország területén volt, a szervezetében semmilyen toxikus anyag nem volt. Ez vitathatatlan tény. Az orosz félnek bizonyítékai vannak erre a Navalnijtól vett biológiai minták formájában” – mondta Nariskin.

Korábban írtuk

Rámutatott, hogy az ellenzéki politikus kíséretében sem a mentő repülőgépen, sem Németország területén nem voltak SZVR- vagy FSZB-alkalmazottak.

Szergej Potapov, az orosz belügyminisztérium szibériai parancsnoksága közlekedési nyomozati osztályának helyettes vezetője közleményt adott ki, amely szerint a tomszki rendőrség hat jogsegélykérelmet kezdeményezett nyugati – négyet a német és egyet-egyet a francia és a svéd – illetékes hatóságoknál.

„A külföldi kollégák ezek egyikére sem válaszoltak” – mondta.

Potapov szerint az előzetes vizsgálat során több mint 230 olyan embert kérdeztek ki, aki kapcsolatba került Navalnijjal a tomszki és a Tomszk megyei tartózkodása alatt, vagy látta közlekedés közben. Nehezményezte, hogy a politikus munkatársai nem kívántak együttműködni.

Közölte, hogy az orosz belügyminisztérium ki kívánja hallgatni Marija Pevcsihet, aki a szibériai út során Navalnij kíséretében volt, és akiről a sajtóban megjelent állításokkal ellentétben a vizsgálat megállapította, hogy nem volt a politikus által alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványának (FBK) alkalmazottja. Korábban Navalnij Dugynak nyilatkozva azt mondta, hogy Pevcsih az FBK kutatórészlegének vezetője. Magáról az érintett azt mondta, hogy moszkvai és angliai lakhellyel is rendelkezik.

Potapov kijelentette, hogy a reptéri poggyászvizsgálatkor sem Pevcsihnél, aki Novoszibirszkből repült Navalnij után Berlinbe, sem pedig a vele utazó Georgij Alburovnál nem találtak 100 milliméteresnél nagyobb palackokat. Rámutatott, hogy sajtóértesülések szerint a nő vitte Németországba az ellenzéki politikus tomszki szállodai szobájából azokat a félliteres ásványvizes palackokat, amelyeken – megint csak a médiában megjelent közlés szerint – méreg nyomait találták.

Potapov elmondta, hogy Navalnij rosszullétének napján, augusztus 20-án – utóbb hamisnak bizonyult – bombafenyegetések érkeztek több omszki létesítmény, így a repülőtér címére is. Ezeket a tisztségviselő szerint egy ideiglenes, névtelen e-mail-címről, németországi szerverről adták fel.

Felvetette a kérdést, hogy vajon honnan szerezhetett tudomást a fenyegetésről a feleszmélését követően a berlini Charité kórházban kezelt Navalnij, amikor az orosz belügyi szervek erről szóló tájékoztatást sehol sem tettek közzé. A sajtóban az incidens után elterjedt az a narratíva, hogy a Tomszk-Moszkva járaton rosszul lett Navalnij gépének leszállását valakik bombafenyegetéssel kísérelték meg megakadályozni.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Moszkva teljes terjedelmében el fogja kérni Berlintől azt a jelentést, amelyet a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) technikai titkársága készített Navalnij biológiai mintáinak elemzéséről.

Szerda éjjel kiadott állásfoglalásában Zaharova „elfogadhatatlannak” minősítette a Navalnij-ügyben kiadott, az Európai Uniótól újabb Moszkva elleni szankciókat sürgető német-francia külügyminiszteri közös nyilatkozat hangnemét. Azzal vádolta meg Berlint és Párizst, hogy az incidens felderítésében folytatott együttműködés helyett a fenyegetés és a politikai zsarolás eszközéhez nyúltak, és az EU-n belül formálódó „oroszellenes koalíció” élére állnak.

Kilátásba helyezte, hogy ha a két ország nem vizsgálja felül „konfrontatív” irányvonalát, és nem mond le a diktátumról, akkor Moszkva nem tud velük a megszokott ügyrendben együttműködni.