Jegyzékben követelte a moszkvai amerikai nagykövetségtől az orosz külügyminisztérium, hogy ne avatkozzon be Oroszország belügyeibe – közölte a RIA Novosztyi állami hírügynökség kedden a moszkvai diplomáciai hivatal vezetéséhez közelálló forrásra hivatkozva.

Hirdetés

Az informátor szerint a Lynne Tracy új amerikai nagykövetnek átadott jegyzék rámutatott, hogy az amerikai diplomáciai képviselet többszöri figyelmeztetés ellenére folytatja rosszindulatú tevékenységét az információs térben, nem helyénvaló kijelentéseket enged meg magának Oroszország vezetéséről, és hamis híreket terjeszt az orosz fegyveres erőkről.    

„Az amerikai diplomatákat figyelmeztetésben részesítettük, hogy ne kíséreljenek meg felforgató tevékenységet folytatni, befolyásoló ügynököket toborozni azzal a céllal, hogy nézeteltérést és viszályt szítsanak az orosz társadalomban, államellenes fellépésre ösztönözzenek” – mondta a lap forrása. A neve elhallgatása mellett nyilatkozó illetékes kilátásba helyezte az érintett diplomaták kiutasítását, függetlenül attól, hogy milyen pozíciót töltenek be.

Mint mondta, az orosz külügyminisztérium kemény üzenetet intézett Tracy nagykövethez, amelynek lényege, hogy szigorúan be kell tartania az orosz törvényeket, és fel kell hagynia a Moszkva követelményeivel és a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezmény rendelkezéseivel ellentétes tevékenységekkel.    

Korábban írtuk

„Az orosz félnek nem áll szándékában eltűrni az amerikai nagykövetség információs forrásai által terjesztett féktelen oroszellenes propagandát, és minden rendelkezésre álló eszközt fel kíván használni annak semlegesítésére” – hangoztatta a RIA Novosztyi informátora. Tracy, akit 2022 végén neveztek ki az Egyesült Államok oroszországi nagykövetévé, január 30-án kereste fel az orosz külügyminisztériumot, hogy bemutassa megbízólevelét. A tárca szóvivője, Marija Zaharova a látogatást követően reményét fejezte ki, hogy az új misszióvezető nem fog beavatkozni Oroszország belügyeibe.