Fotó: MTI/Veres Nándor
Hirdetés

A magyar érdekképviselet vezetője arra reagált, hogy a védelmi minisztérium megkezdte az előkészületeket a sírkert átvételére.

Az RMDSZ továbbra is valós párbeszédet akar, valamint a törvényesség – vagyis a sírkert eredeti állapotának – helyreállítását szorgalmazza, és a magyar katonatemető melletti, vagy azzal szemben lévő üres térségben javasol új helyszínt a román hősök emlékművének.

„Van ott hely, ha valaki a román hősöknek akar parcellát nyitni. Van elég hely egymás mellett, nem pedig egymáson”

– mutatott rá Kelemen Hunor arra utalva, hogy a székelyföldi Csíkszentmárton kezelésében lévő haditemetőt önkényesen átalakító moldvai Darmanesti (Dormánfalva) önkormányzata a román katonáknak állított betonkeresztek egy részét magyar katonák még meg nem jelölt sírjaira helyezte el.

Az RMDSZ elnöke jelezte: nem bízik abban, hogy jó megoldás lenne az úzvölgyi katonatemetőt a védelmi minisztérium kezelésébe adni, mivel a döntést nem előzte meg valós párbeszéd és egyeztetés.

Kelemen Hunor szerint a katonatemető körüli botrányért Codrin Munteanu, a védelmi minisztérium főtitkára, volt Kovászna megyei prefektus felelős. Úgy vélekedett, hogy amíg Munteanu – aki a székelyzászló használata elleni pereket elindította – fontos tisztséget tölt be a védelmi tárcánál, addig nem zárható ki, hogy „még brutálisabb beavatkozással” próbálkoznak majd az úzvölgyi katonatemetőben.

A Szabad Európa Rádió pénteken közölt értesülése szerint a temetőátalakítás ötlete a védelmi minisztérium főtitkárától származik, aki még Kovászna megye prefektusaként kilátásba helyezte, „foglalkozik majd” az úzvölgyi sírkerttel.

A Maszol.ro kolozsvári magyar hírportálnak Korodi Attila képviselőházi frakcióvezető azt mondta, hogy az RMDSZ határozottan visszautasítja az úzvölgyi katonatemető átadását a védelmi minisztérium kezelésébe. Kifejtette: az RMDSZ román-magyar hadisírgondozó vegyes bizottság létrehozását, a csíkszentmártoni önkormányzat bevonását és a temető eredeti állapotának helyreállítását kéri.

Az úzvölgyi katonatemető körüli botrány csütörtökön csúcsosodott ki, amikor a román emlékmű felavatására érkezett több mint ezer fős, jórészt futballhuligánokból álló felbőszült tömeg erőszakkal betört a temetőbe, miután összetűzésbe keveredett a békésen tiltakozó, élőláncot alkotó magyarokkal és a kis létszámban kivezényelt csendőrökkel. A román „megemlékezők” egy része nemcsak a temető székelykapuját rongálta meg, hanem a magyar katonák fakeresztjeit is kitépte a földből.