Hirdetés

„Nagyon komolyan aggódunk a pártunk miatt” – írták az SPD volt vezetői a mintegy 440 ezer fős tagsághoz intézett felhívásban, kiemelve, hogy a 156 éve alapított párt keresztülment már jó néhány „egzisztenciális” – a fennmaradást veszélyeztető – válságon, amelyekből rendre megerősödve került ki.

Ez most is lehetséges, de az „újrakezdés” sikeréhez mindenkitől segítség szükséges – áll a Der Spiegel című hírmagazin által ismertetett felhívásban, amely szerint az „egységben az erő” hagyományos szociáldemokrata jelszava „minden eddiginél aktuálisabb”. A tagságnak és az SPD hivatásos politikusainak egységesen támogatniuk kell a párt és a szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakció ideiglenes vezetőségét, hogy újra tudják rendezni a sorokat.

A felhívást a legutóbbi SPD-s kancellár, Gerhard Schröder (1998-2005) kezdeményezésére állították össze. A volt pártelnök-kormányfő valamennyi élő egykori SPD-elnököt csatlakozásra kérte, kivéve Oskar Lafontaine-t, aki 2005-ben kilépett és megalapította az SPD-től balra álló, Die Linke (Baloldal) nevű pártot.

Gerhard Schröder kérésének valamennyi felkért egykori pártelnök eleget tett, kivéve Andrea Nahlest, az SPD legutóbbi vezetőjét, aki májusban, a minden korábbinál gyengébb európai parlamenti (EP-) választási szereplés után távozott a párt és a Bundestag-frakció éléről, és Bundestag-képviselői mandátumát is visszaadta.

A párt vezetését átmenetileg egy három főből álló testület vette át. Irányításukkal elkezdődött a párt megújításának tervezése. Az első szakaszt egy hét múlva, a június 24-i elnökségi ülésen zárják le, amelyen döntést hoznak a többi között arról, hogy mikor és milyen módon – a tagság vagy kongresszusi küldöttek szavazatival – válasszanak elnököt, és hogy egy elnöke vagy két társelnöke legyen-e a pártnak.

A párt hétfőn közölt adatai szerint egy belső, online felmérésen eddig bő 23 ezer párttag vett részt. Jellemzően azt szorgalmazták, hogy ezentúl a tagság megkérdezésével válasszanak vezetőket, és ne egy elnök, hanem két társelnök irányítsa az SPD-t.

Az SPD a legrégebbi német párt és a világ első szociáldemokrata pártja. A Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a Keresztényszociális Unióval (CSU) kormányozza Németországot. Az EP-választáson a szavazatok 15,8 százalékát gyűjtötte össze, ami 11,5 százalékpontos visszaesés az előző, 2014-ben tartott EP-választáson szerzett 27,3 százalékhoz képest, és valamennyi országos szintű választást tekintve a párt leggyengébb eredménye.

Az SPD támogatottsága időközben tovább süllyedt, a legutóbbi mérések szerint 11-13 százalék körül áll.