Fotó: MTI/AP/Vadim Ghirda
Hirdetés

A TASZSZ orosz hírügynökség jelentésében hírszerzési adatokat idézett arról, hogy az ukrán hadsereg egységei tömegesen hagyják el állásaikat, eldobva fegyvereiket.

Az orosz védelmi minisztérium csütörtökön újságírókkal azt közölte, hogy nem nyitnak tüzet azokra az ukrán katonákra, akik letették fegyvereiket.

A tárca szerint csak a katonai infrastruktúrát, a légvédelmi létesítményeket, az ukrán fegyveres erők katonai repülőtereit, légierejét „hatástalanítják”, nagy pontosságú fegyverekkel.

Az ukrán hadsereg donyecki hadműveletének főhadiszállása gyakorlatilag megsemmisült. Ezt már Gyenyisz Pusilin, a „donyecki népköztársaság” vezetője jelentette ki csütörtökön a Rosszija-24 tévécsatorna műsorában.

Kijelentette, hogy a szemben álló felek közötti vonal mentén gyakorlatilag nincsenek összecsapások. Az ellenséges tüzelőpontokat visszaszorították. Az ukrán erők térségbeli főhadiszállását gyakorlatilag megsemmisítették. Hozzátette: „erőik lendületben” vannak, a donyecki városokat a közeljövőben felszabadítják.

Korábban írtuk

Azt is hangsúlyozta, hogy „a donyecki népköztársaság lakóinak nincs mitől félniük”, fegyveres erőik mindent megtesznek a biztonság szavatolásának érdekében.

A luhanszki „népi milícia” közölte, hogy lelőtték az ukrán erők két Szu-24-es vadászrepülőgépét Szmeloje és Sztepovoje települések közelében.

Az orosz TASZSZ hírügynökség arról is beszámolt, hogy az ukrán hadsereg két Bayraktar típusú drónját megsemmisítették a luhanszki népköztársaság által ellenőrzött Scsasztija közelében. Egy másik ukrán katonai drónt pedig Lozovoje településen lőttek le.

Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma bejelentette, hogy a menekültek befogadására két központot létesít a krími határvárosban, Armanszkban. Oleg Krjucskov regionális főtanácsadó azt mondta, hogy a teljes krími infrastruktúra készen áll az Ukrajnából érkező menekültek fogadására. Hozzátette, hogy eddig egyetlen olyan esetet sem jegyeztek fel, amikor ukrán oldalról lövedékek csapódtak volna a Krím területére.

Szerhij Szadaklijev regionális rendkívüli helyzetekért felelős miniszter szerint a Krímben jelenleg nem regisztráltak vészhelyzetet. Ugyanakkor a 112-es telefonszámon riadt emberek hívásai érkeznek.

A lakosok kimenekítését jelentették be a luhanszki terület ukrán ellenőrzés alatt álló részén. A terület katonai-polgári közigazgatásának vezetője, Szerhij Gajdaj a Facebook közösségi oldalon azt írta, hogy csütörtök reggel bejelentették a luhanszki terület lakosainak általános evakuálását. Azt tanácsolta az autótulajdonosoknak, hogy Dnipro városa felé haladjanak.

Azokat, akik nem tudnak saját maguktól elmenekülni, a liszicsanszki, rubizhnei, és svatovei vasútállomásokról elszállítják – pontosította Gajdaj.

A krími határ menti régiók hatóságai szerint nem észlelték a lakosok elvándorlását.