Fotó: MTI/AP pool/Alex Brandon
Hirdetés

„Németország minapi kijelentései, melyek szerint nem lehetséges, hogy német védelmi fegyvereket küldjenek Ukrajnának, de más országokat nem bírál azért, ha ezt teszik, továbbá az a nyilatkozata, hogy a Krím Ukrajnához való visszatérésének nincs perspektívája, valamint ingadozása Oroszország SWIFT-rendszerről való leválasztása ügyében nem felel meg kapcsolataink szintjének és a jelenlegi biztonsági helyzetnek” – írta a miniszter szombaton a Twitteren.

Szavai szerint még soha nem volt annyira fontos a Nyugat egysége Oroszország tekintetében, mint most. Mindazonáltal megköszönte Németországnak az eddigi támogatását, valamint a Donyec-medencei konfliktus rendezése érdekében tett diplomáciai erőfeszítéseit. „De Németország mostani kijelentései csalódást okoznak, és ellentmondanak ennek a támogatásnak és ezeknek az erőfeszítéseknek” – tette hozzá.

Fotó: ShutterStock/photocosmos1

Annalena Baerbock német külügyminiszter pénteken kijelentette, hogy nem tartja elfogadhatónak a fegyverszállítást Ukrajnának. Olaf Scholz német kancellár pedig kedden úgy nyilatkozott, hogy Németország nem szállít fegyvert konfliktusövezetbe. Christine Lambrecht német védelmi miniszter egy interjúban megerősítette, hogy Németország semmiképpen nem szállít fegyvert Ukrajnának most, az Oroszországgal fennálló feszültség idején, de tábori kórházat igen.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő korábban úgy vélekedett, hogy a NATO-országok fegyver- és haditechnika-szállításai ukrán területre Kijevet arra ösztönözhetik, hogy erőszak útján próbálja megoldani a délkelet-ukrajnai konfliktust.

Korábban írtuk