Petro Porosenko ukrán elnök az autokefál (önálló) ukrán ortodox egyház elismerésére szólította fel a világ összes többi helyi ortodox egyházát hétfőn Kijevben azután, hogy liturgia keretében bemutatták a híveknek az Isztambulból hazahozott tomoszt, azaz az ukrán egyház önállóságát kimondó iratot.

Fotó: MTI/EPA

Fotó: MTI, archív

A dokumentumot vasárnap adta át I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka az új egyesített ukrán ortodox egyház vezetőjének, Epifanyij metropolitának.

Az ünnepi liturgiát a kijevi Szent Szófia-székesegyházban Jepifanyij metropolita celebrálta. A szertartáson Petro Porosenko mellett kormánytagok és parlamenti képviselők is jelen voltak, a hívek kivetítőn keresztül a székesegyház előtti téren követhették nyomon az eseményt.

A tomoszt a szertartás után a Kis Szófia-templom tükörtermében helyezték el, ahol ezt követően január 18-ig bárki megtekintheti majd.

Porosenko az összegyűlt hívekhez intézett beszédében hangsúlyozta, hogy a szellemi szabadság tekintetében Ukrajna függetlenségének egyik fontos záloga az önálló ukrán ortodox egyház megteremtése, amivel Kijev elvágta az utolsó szálakat is, amely összekötötte őt Moszkvával. Az államfő Moszkva fantáziaszüleményének nevezte azt, hogy Ukrajna az orosz ortodox egyház kánoni területéhez tartozna, leszögezve: „ez nincs és most már nem is lesz így”.

Epifanyij metropolita beszédében arra kérte a híveket, hogy álljanak ellen a vallási alapú gyűlöletkeltésre és erőszakra buzdító felhívásoknak. Ismételten megerősítette, hogy az általa vezetett egyház ajtói mindenki előtt nyitva állnak.

„A mi egyházunk úgy lépett be az ortodox egyházak családjába, mint autokefál, és mint egyenlő az összes többivel” – emelte ki. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy sok közös munkát kell még elvégezni az egyház megerősítésére. „Elsősorban nekünk magunknak kell félretennünk a múltbeli ellenségeskedést, mert csak az egymásnak való megbocsátással tudjuk valóban megerősíteni az egységes, nemzeti és autokefál ukrán ortodox egyházat” – fejtette ki.

Ukrajnában idén márciusban tartják az elnökválasztás első fordulóját, és Petro Porosenko államfő választási kampányának egyik fő eleme a Moszkvától független, önálló és egységes ukrán nemzeti ortodox egyház megteremtése volt. Ennek első lépéseként tavaly áprilisban I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkához fordult azzal a kéréssel, hogy nyilvánítsa autokefál, azaz önálló nemzeti egyházzá az ukrán ortodox egyházat.

Konstantinápoly azután adta meg az autokefál státust az addig három részre szakadt ukrán ortodox egyháznak, hogy az tavaly december közepén egyesült és újjáalakult, valamint új vezetőt választott Jepifanyij metropolita személyében.

Az egyházegyesítésig Ukrajnában három ortodox egyházi szervezet működött. A moszkvai patriarkátus ukrán ortodox egyháza, amely továbbra is az orosz ortodox egyház joghatóságát ismeri el. Ebből a kijevi patriarkátus ukrán ortodox egyháza néven még 1992-ben szakadt ki Filaret pátriárka vezetésével egy „szárny”, már akkor azzal az igénnyel, hogy Ukrajnának Oroszországtól független, saját nemzeti ortodox egyháza legyen. Moszkva viszont nem ismerte el a kijevi patriarkátus függetlenségét, és szakadárnak tekintette. A harmadik és legkisebb az úgynevezett autokefál ortodox egyház volt, amelyet Moszkva szintén szakadárnak tekintett.

A kijevi patriarkátus és az autokefál ortodox egyház az egyházegyesítés után feloszlatta magát. Az új egyházhoz azonban – két püspöke kivételével – nem csatlakozott a régi ukrán ortodox egyház Moszkvához hű maradt „szárnya”, amely nem hajlandó legitimnek elismerni az új ukrán ortodox egyházat. Az ukrán parlament viszont törvényt fogadott el, amelyben kimondta, hogy ezentúl az az egyház, amely továbbra is a moszkvai patriarkátus joghatóságát fogadja el maga fölött, nem használhatja az ukrán ortodox egyház elnevezést.

Moszkva az új ukrán ortodox egyházat nem ismeri el legitimnek, Ukrajnát továbbra is saját kánoni területének tekinti.